Az Allen v. Farrow címre keresztelt legújabb dokumentumsorozatról már egyszer beszámoltunk egy kisebb ajánló gyanánt. Az HBO ezúttal Woody Allen és egykori élettársa, Mia Farrow nem éppen gyöngyöző kapcsolatát és az ebből keletkezett pedofíliabotrányt dolgozta fel, szám szerint négy epizódon keresztül. Az ügyet bíróságra is vitték, ami után több évnyi hosszas vizsgálódás és szakértelmi véleményezés végül kimutatta, hogy Allen nem követett el abúzust gyermeke ellen. Ennek ellenére a mai napig szóbeszéd tárgya, és az emberek előszeretettel bélyegzik meg az író-rendezőt ezzel, amiben hátha segíthet végre ez a sorozat is.
A különféle korhű felvételeket, fényképeket és új, valamint régebbi interjúkat bemutató dokumentumsorozatot Amy Herdy, Amy Ziering és Kirby Dick rendezték. (Ők hárman egyébként már egy ideje együtt dolgoznak, és olyan díjnyertes dokumentumfilmeket tettek már le az asztalra, mint a The Hunting Ground, a The Bleeding Edge vagy az On the Record.) Az első epizód már február 21-én felkerült az HBO GO digitális könyvtárába, a további részek pedig minden egyes vasárnap látnak majd napvilágot.
Kiemelt kép: Mia Farrow, Woody Allen (Fotó: Vanity Fair)