Hosszú idő után végre megérkezett a Dűne első előzetese, ami minden várakozást felülmúlt.
A híres sci-fi regény filmes változatát már a bejelentése óta nagy érdeklődés övezi, ami nem is csoda, hiszen Hollywood legfelkapottabb színészeit láthatjuk majd a főszerepekben, ráadásul a rendező neve is elég kecsegtető. Denis Villeneuve kanadai filmrendező és forgatókönyvíró nevéhez olyan nagyszabású filmek köthetők, mint például a Fogságban, az Ellenség vagy a Szárnyas fejvadász 2049. A rendező saját bevallása szerint is nagy fába vágta a fejszéjét, amikor belekezdett a Dűne elkészítésébe, és eddigi munkásságának egyik legösszetettebb projektjeként definiálta az eposz adaptálását.
A történet Frank Herbert amerikai sci-fi író tollából származik, melyet alaposan átsző a politika, a szociológia, de még az ökológia is. A Dűne 1965-ben jelent meg, és olyan hatalmas sikert aratott, hogy Herbert folytatta regényét, amely aztán egy komoly és összetett regényciklussá nőtte ki magát. A sorozatot azonban az író haláláig nem tudta befejezni, a rajongók viszont nem maradtak lezárás nélkül. Az író fia, Brian Herbert végül az apja utólag megtalált jegyzetei nyomán írótársával, Kevin J. Andersonnal elkészítette a várt befejezést.
A Nebula-díjas regényből már 1984-ben készült filmadaptáció David Lynch rendezésében, ez azonban nem aratott nagy sikert. 2000-ben újra megpróbálkoztak a könyv megfilmesítésével, ekkor John Harrison író-rendező háromrészes tévésorozatot forgatott az első Dűne-könyvből, amely viszont már népszerűbb volt a rajongók körében.
A 2020-as film olyan világsztárokat sorakoztat fel, mint Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Zendaya, Jason Momoa és Javier Bardem. Az eddig nyilvánosságra hozott képek is tanúbizonyságot tettek már a fantasztikus látványvilágról, most pedig az előzetes után szinte egészen biztosak lehetünk az adaptáció sikerességében. Akciódús jelenetek, rendkívül erős szövegkönyv és hozzáértő rendezés jellemzi már most a filmet, legalábbis az eddig látottak alapján biztosan. Villeneuve elárulta, hogy a Dűne két részre bontva fog megjelenni, hogy a rajongók egy minél pontosabb és részletgazdagabb adaptációt láthassanak a nagyvásznon. Szóval az év végén, egész pontosan 2020. december 18-án debütáló film a regény első felét fogja a szemünk elé varázsolni.
Kiemelt kép: A Dűne animált plakátja (Fotó: hiconsumption.com)