A nyár közepén arról számoltunk be, hogy az idehaza is ismert és kedvelt török színész, Halit Ergenc lesz a Doktor House című sorozat török változatának címszereplője. Ergenc olyan szériákban bizonyította tehetségét mint a hazánkban is vetített Seherezádé, Szulejmán és a jelenleg is látható Sebzett szív című történelmi dráma. A készülő produkció körül azonban nagy a bizonytalanság, és bár számos mellékszereplőre kiválasztották már a színészeket, a címszereplőt még mindig nem sikerült megtalálni.

Halit Ergenc neve ugyanis mindössze pletyka volt, mivel a színész idő közben már elvállalt egy másik produkciót, mely hamarosan képernyőre is kerül a török Star TV-n. A Babylon (A választás) címet viselő szériában Halit együtt játszik egykori kollégáival, a Szulejmánból ismert Nur Fettahogluval (Mahidevrán) és Ozan Güvennel (Rüsztem).

Az elmúlt hónapokban a török sajtóban több színészt is összefüggésbe hoztak a készülő Doktor House adaptációval. Nejas Isler (A bosszú/Rüzgar), Ozan Güven (Szulejmán/Rüsztem) és Erdal Besikcioglu mellett most a hazánkban ismeretlen színész, Timucin Esen nevét dobták be. Mivel továbbra is sok a kérdőjel, talán kijelenthető, hogy idén már nem láthatják a nézők a török Doktor House-t. Miközben a hasonló témájú, különc főszereplővel bíró kórházas széria, a Muzice Doktor (Csodadoktor) az ősz egyik legnagyobb sikere Törökországban.

Jasinka Ádám írása