2020 januárjától némileg új időszámítás kezdődik a TV2 Csoport életében, ugyanis kábelportfóliójuk két meghatározó napi műsora, a FEM3 Café és a Joshi, a legjobb barát sem folytatódik az új évtizedben.
A médiavállalat női közönséghez szóló csatornáján, a FEM3-on látható jelenleg minden hétköznap délelőtt, 9:55-ös kezdéssel a FEM3 Café elnevezésű élő magazinműsor, melyben az aktuális sztárinterjúk mellett életmód tippek, gasztro-rovat, gyereknevelés, fogyókúra és minden olyan téma helyet kap, ami egy modern nőt foglalkoztat. A műsor egyfajta ugródeszka is volt házon belül a képernyősök számára: itt kapott például először lehetőséget Nagy Adri, Stohl Luca és Kárpáti Rebeka is, többek között ezért is meglepő, hogy a TV2 Csoport 2020. januárjától nem készít több adást a műsorból – számolt be a hírről a Blikk.

A FEM3 Café egyik műsorvezetőpárosa, Kárpáti Rebeka és Czető Roland (fotó: TV2)
“A cégcsoport tervei között szerepel a TV2 reggeli és délelőtti sávjának további erősítése, így januárban nem tér vissza a képernyőre a FEM3 Café. Már a stratégia részeként indult el közel két hónapja a Mokkacino című magazinműsor is, amit a nézők pozitívan fogadtak” – áll a közleményben.
A FEM3 Café mellett megszűnik a csatorna másik hétköznap délelőtti műsora, a Joshi, a legjobb barát – ezt a hírt már a Bors közölte elsőként. Ebben a talkshow-ban a műsorvezető baráti őszinteséggel beszélget sztárvendégeivel munkáról, családról, szerelemről és sok más érdekes témáról naponta közel harminc percben. Jövőre azonban ez a produkció sem folytatódik. “Ennek az időszaknak most vége van, de hiszem, hogy jön egy újabb szakasz és újabb kihívások. A Joshi egy talkshow-val indult még anno 2008-ban, az elmúlt években pedig egy mélyinterjú műsorrá változott át. Ezek az idők nem fognak nyomtalanul eltűnni az életemből, csupa jó élmény köthető hozzá” – árulta el Joshi.
Kiemelt kép: A FEM3 Café egyik műsorvezetőpárosa, Kárpáti Rebeka és Czető Roland (fotó: TV2)