Cansu Dere karrierje az ezredfordulón indult, amikor harmadik helyezett lett a Miss Turkey elnevezésű szépségversenyen. Ezt követően modellként kezdett dolgozni, majd sorban kapta az egyre nagyobb televíziós munkákat, és műsorvezetőből hamar sorozatsztárrá avanzsált. Legnagyobb és máig legismertebb szerepe 2009-ben jött el, ekkor kapta meg és tette játékával feledhetetlenné Eysant, a nemzetközi szinten is hatalmas sikert elérő Ezel – Bosszú mindhaláligban.
Ezt követően belecsöppent az akkor már évek óta futó Szulejmánba, ahol egy mellékfiguraként kavarta fel a hárem állóvizét. A történelmi produkció után azonban három esztendei szünet következett, 2016-ban került csak bemutatásra következő munkája, a hazánkban jelenleg is látható Anya című sorozat. Két év pihenő után tavaly elvállalta az egészen egyedi hangulatú Sahsiyet című thrillerszéria főszerepét, amely nem a televízióban, hanem online került bemutatásra. Ismét pár évnyi képernyőszünet után idén újfent visszatér a televízióra, méghozzá egy modern szerelmi történettel.

Az Anya című sorozat főszereplői (fotó: TV2)
A török FOX csatornára készülő Ferhat ile Sirinben azonban eddigi munkáival ellentétben nem egy jó figurát alakít majd. A Cansu Dere által életre keltett Banu lesz a címszereplő fiatalok, Ferhat és Sirin szerelmének kerékkötője, aki miatt nem élhetnek majd boldog békességben. A sorozat forgatása jelenleg is zajlik, a napokban pedig megjelentek az első hivatalos fotók a főszereplőkről. Dere melett láthatjuk majd Tolga Saritast (Egy ellopott élet/Ferdi; Szulejmán/Cihangir) és Leyla Tanlart (Megtört szívek/Cansu) is. A premieridőpont egyelőre még nem ismert, ahogyan az sem, mikor érkezhet meg hazánkba a sorozat.
Jasinka Ádám írása