Kevés olyan magyar film kapott még a hivatalos mozis megjelenése előtt akkora visszhangot, mint Nagy Dénes első nagyjátékfilmje, a Természetes fény. A cím alapján sokan lehetnek, akiknek ismerős húrok pendülnek meg a fejükben, hiszen ugyanezzel a címmel jelent meg még anno, 2014-ben Závada Péter regénye. A film pedig kvázi rögtön be is került az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (azaz a Berlinale) versenyprogramjába, ahol nem mással, mint az Ezüst Medve díjjal jutalmazták Nagy Dénest. Most pedig végre valahára már mi, nézők is megtapasztalhatjuk ezt a hidegrázós filmélményt.
A Természetes fény a második világháború borzalmaiba kalauzul vissza minket, egészen pontosan a kelet-európai frontra. Főszereplőnk Semetka István (Szabó Ferenc), egy földművesből lett szakaszvezető, aki alakulatával azt a feladatot kapta, hogy járja végig a Szovjetunió egy adott vidékét és kutassák fel a bujdosó partizáncsoportokat. A film egyszerre fogja bemutatni a szemellenzős parancskövetést, a háború szükségtelen létét és az ezekből fakadó emberi gyarlóság egyre mélyebb és mélyebb szintjeit. A Természetes fény mától elérhető a hazai mozikban, érdemes moziban átélni ezt a nem mindennapi történetet.
Kiemelt kép: Szabó Ferenc – Természetes fény (Fotó: Filmtekercs)