Clint Eastwood még hallomásból sem ismeri, mit jelenthet az, hogy nyugdíjas. Az idén kereken 90 (!) éves színész- és rendezőlegenda tovább folytatja a már évek óta tartó filmes projektjeit, amiket különféle vélemények, újságcikkek és beszámolók alapján készít el. A 2014-es Amerikai mesterlövésszel vette kezdetét az igaz történeten alapuló mozijai, melyeknél Eastwood Amerika kevésbé ismert „hőseit”, történelmi alakjait szerette volna reprezentálni. Ezt követte a Sully – Csoda a Hudson folyón Tom Hanks főszereplésével, majd jött A párizsi vonat, valamint a legöregebb drogcsempészről szóló film, A csempész. Most pedig tovább folytatva a sort, a Richard Jewell balladája került mozikba, amely egy hétköznapi életet élő biztonsági őr tragikus történetét mutatja be, aki egyik pillanatról a másikra vált ünnepelt hősből az FBI első számú gyanúsítottjává.

Eleinte még úgy lett volna, hogy nem Eastwood készít Richard Jewell életéből filmet, hanem Leonardo DiCaprio és Jonah Hill (utóbbi magát a címszereplőt, előbbi annak ügyvédjét alakította volna), ám végül egyik színész sem ért rá. A történet szerint Jewell az 1996-os Atlantai Olimpián rátalál egy magára hagyott hátizsákra. Abban egy bombát vélt felfedezni, és még épp időben tudott szólni az illetékes szerveknek. Ezután Jewellt hősként ünnepelték, aki több száz ember életét mentette meg, de az FBI nyomozásai közben elég hamar arra terelődött a gyanú, hogy maga a robbantó is Jewell lenne. Szerencséjére egy sikeres ügyvéd hisz az ártatlanságában, és a végletekig kitart a férfi mellett.

A Richard Jewell balladája az előzetes kritikák és információk alapján hű mozi lett Eastwood filmográfiájához, ami egy lassú, de erős mondanivalójú drámában csúcsosodik ki. A filmben a főszerepet alakító Paul Walter Hauser (Csuklyások – BlacKkKlansman) mellett olyan színészek tűnnek fel, mint az Oscar-díjas Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határban), a mostanában rendezői babérokra törő Olivia Wilde (Éretlenségi), a mindig sármos Jon Hamm (Mad Men – Reklámőrültek), valamint az alakításáért Oscar-díjara jelölt Kathy Bates (Tortúra). A film január 23-tól látható a hazai mozikban.

Kiemelt kép: Sam Rockwell, Kathy Bates, Paul Walter Hauser – Richard Jewell balladája (Fotó: Promotions)