Hatalmas megtiszteltetés érte a hazai filmszakmát, ugyanis ahogyan Köbli Norbert forgatókönyvíró Facebookon beszámolt róla, Nemzetközi Emmy-díjra jelöltek két általa írt projektet is. A Bergendy Péter rendezésében, Scherer Péter és Anger Zsolt főszereplésével készült Trezor a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában, a Szász Attila nevével fémjelzett Örök tél színésznője, Gera Marina pedig a legjobb színésznők kategóriájában fog megmérkőzni a többi jelölttel.
Az Egyesült Államokon kívüli televíziós produkciókat díjazó gálán (nem összekeverendő az amerikai Emmy-vel) tudomásunk szerint annak 1973-as alapítása óta nem jelöltek hazai filmet vagy magyar színészt, így a Trezor kis szerencsével olyan alkotások nyomába léphet, mint a díjnyertes Black Mirror vagy a Millennium-trilógia. Nincs ez másként a tehetséges színésznő, Gera Marina esetében sem, akit egy olyan szekcióban választott a nemzetközi tévés szakemberekből álló zsűri a négy legjobb színésznő közé, amelyben korábban többek között Helena Bonham Carter és Julie Walters is diadalmaskodott.

Gera Marina – Örök tél (Fotó: WeLoveBudapest)
A díjak átadására november 25-én, New Yorkban kerül sor és bízunk benne, hogy hazánk művészei sem távoznak majd üres kézzel a helyszínről.