Idén is megrendezésre kerül az őszi felhozatal egyik legnépszerűbb és széles körben szeretett rövidfilmes fesztiválja. Igazából kissé félremutató fesztiválnak nevezni, hiszen a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó inkább egy szemle és egy verseny (vagy ahogy a nevében is feltüntetik, egy filmes találkozó). Minderre viszont október 4-ig lehet nevezni, és hasonlóan az elmúlt találkozók fényében, a nevezési feltételek több mint kedvezőek és barátságosak.
A Mozgóképes Találkozóra a nevezés semmiféle tematikai, stílusbeli vagy éppen műfaji megkötést nem tartalmaz, sőt amellett, hogy nevezési díj sincsen, a játékidő kérdésben is felettébb megengedőek a szabályok. A beküldött pályamunkák kapcsán írták azt ki, hogy ne legyenek hosszabbak 15 percnél (elvégre egy rövidfilmes szemléről/versenyről beszélhetünk), viszont ha mégis azok lettek, az sem feltétlenül baj – hiszen lehetséges, hogy az adott alkotás a művészi kiteljesedés céljából megkövetelte ezt. Október 4-ig érkezhetnek a pályamunkák, és ha minden jól megy, akkor november 6-tól veheti kezdetét a 17. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó a Veszprémben található Expresszó Klubban.
Kiemelt kép: Pannonfíling Mozgóképes Találkozó (Fotó: Pannonfíling)