Röhrig Géza, vagyis a New York-i hullamosóból lett színész egyszerre robbant be Nemes Jeles Lászlóval a 2015-ös Saul fia kapcsán. A hatalmas közönségi és kritikai siker mellett a fesztiválokon is rendre díjazták, ezzel pedig Röhrig akkora népszerűségre tett szert, hogy több nemzetközi filmes is felkérte egy-egy szerepre. Így került be például Jesse Eisenberg mellé az Ellenállás moziba, vagy éppen Matthew Broderick oldalára a Porrá című filmbe. Egyik legújabb alkotása pedig egy disztópikus világot tár majd elénk, ahol a színész egy kukásautót fog vezetni.
Az Undergods-ra keresztelt film egy igazi nemzetközi koprodukció lesz, hiszen az angolok mellett a svédek, a szerbek, az észtek és a belgák is közreműködtek benne ilyen-olyan szinten. A történet a távoli jövőbe kalauzol el minket, ahol a világ már romokban hever. A technológiai fejlettség ellenére folyamatos az éhezés és a nyomorúság, két főhősünk, Z (Röhrig) és Y (Johann Myers) pedig egy kukásautót vezetnek, hogy a törmelékek és a romok közül összegyűjtsék a halottakat. A nem éppen esztétikus munka közben viszont szüntelenül történeteket és anekdotákat mesélnek egymásnak, ezzel szórakoztatva magukat. Az Undergods-nak még nincsen hivatalos premierdátuma, eddig mindössze filmfesztiválokon mutatták be.
Kiemelt kép: Röhrig Géza, Johann Myers – Undergods (Fotó: YouTube)