Az idei, hagyományosan továbbra is Szegeden megrendezendő Zsigmond Vilmos Filmfesztivál szeptember 21-én startol el és egészen 25-ig fog tartani. A számtalan nagyszerű vetítésre kerülő alkotás között szerepel a Testről és lélekről és Az én XX. századom rendezőjének, vagyis Enyedi Ildikónak a legújabb filmje, A feleségem története is. Már ez önmagában is egy nagyon jó hír a filmrajongóknak, de mindezt a szervezők tovább tudták fokozni: egy közönségtalálkozót is tartanak a fesztiválon, ahol bárki találkozhat a rendezőnővel.

Habár A feleségem története (Füst Milán azonos című, sőt irodalmi Nobel-díjra is felterjesztett története alapján – az új kiadás már elérhető a könyvesboltokban) a miskolci CineFesten debütált, a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon pedig szeptember 23-án fogják vetíteni. Mindezek után kerül sor a közönségtalálkozóra, amit Szegeden élőben, az ország hét mozijában pedig online, streamelve tartanak meg. Bárki elküldheti/felteheti a (persze szofisztikált és szalonképes) kérdését, Enyedi Ildikó pedig megpróbál mindegyikre érdemben választ is adni.

Kiemelt kép: Enyedi Ildikó (Fotó: PORT)