“Az a cél vezérel, hogy a lehető legjobbat csináljuk meg” – interjú Bartucz Attila szinkronrendezővel

Bartucz Attila hangját sokan ismerhetik, hiszen olyan idehaza is roppant népszerű sorozatokban volt éveken keresztül hallható mint a Melrose Place, a Will és Grace, a Beverly Hills 90210, a Lost – Eltűntek vagy például az Ed, Edd, Eddy.  Bár ma már elsősorban szinkronrendezőként dolgozik, a Murdoch nyomozó rejtélyeiben még az ő hangján szól a csetlő-botló rendőr figurája.

Fotó: Jasinka Ádám

A színészet és a rendezés mellett fordított és fordít is, úgyhogy volt mit kitárgyalnunk az interjúban. A Bartucz Attilával beszélgettünk a szinkronrendezésről, a szereposztásról, és a különféle munkáiról beszélgettünk.

A múltkor, amikor beszélgettünk, azt említetted, hogy véletlenül kerültél a szinkronrendezés közelébe. Hogyan történt?

Három, vagy négy éve lehetett, hogy Bor Zoltán (a Masterfilm egykori vezetője – a szerk.) felhívott, hogy nincs-e kedvem rendezni. Mivel mindig is szerettem a kihívásokat, a változatos munkát, így igent mondtam. Nem nagyon szeretek sokáig csak egy valamivel foglalkozni, úgyhogy jól jött ez a megkeresés. Egyébként az idő tájt már eldöntöttem magamban, hogy a szinkronizálást abba fogom hagyni.

Ez volt nagyjából három éve, de akkor még jó pár állandó szinkronszereped volt. Így akartad abbahagyni?

A rendezés elkezdésekor már nem vállaltam új munkákat. Illetve nagyon keveset. Bár akkor még csak próbaidőn voltam. Most már azt mondom, hogy néha-néha beleférne egy, de időközben kikoptam. Ha esetleg van egy olyan szerep vagy színész, akit anno én csináltam, akkor még megkeresnek, de újakkal igazából már nem nagyon. A rendezéssel párhuzamos nagyobb munkám utoljára a Murdoch nyomozó rejtélyei című filmsorozat volt.

Van olyan színész, akit te szinkronizáltál sokat, sok helyen? Van olyan, aki összenőtt veled?

Nagyon hadilábon állok a nevekkel, meg a szereplőkkel. Előfordult például egy olyan, hogy kihívtak egy filmhez és nagyon ismerős volt valahonnan az a fickó, akit szinkronizálnom kellett, de nem jöttem rá, hogy honnan és csak a munka után derült ki, hogy arról a Paulo Costanzo-ról volt szó, akit a Joey-ban is szinkronizáltam. Láttam, hogy ismerős, de hogy honnan, fogalmam sem volt. Nem tudnék amúgy olyan színészt mondani, aki kimondottan az én hangommal forrt volna össze, vagy csak én szinkronizáltam volna, szerintem nincs ilyen.

Nem hiányzik egy ilyen szerep, egy ilyen figura?

Volt idő, amikor hiányzott, de amikor fölméred, hogy te igazából epizódszereplő vagy, és nem sztár (nevet), akkor annyira már nem foglalkoztat a dolog. Persze, jól esne az ember szívének, ha lenne egy nagyon ismert figurája, de azt hiszem, én ezen már túl vagyok.

Fotó: Jasinka Ádám

Emiatt nem is szoktak felismerni a hangod alapján?

De, igen. Mostanában volt egy-két ilyen eset, de nem számottevő. Amikor egy ideig kint voltam az Amerikai Egyesült Államokban, akkor egy jó hosszú idő kiesett nálam a szinkronban, elég sok szerepet el is vesztettem, és amikor visszajöttem, akkor nem is kaptam olyan sok munkát, mint előtte.

Egy pár éve Seder Gáborral utaztunk a metrón, majd leszállás után megálltunk egy pizzásnál, és miközben vártuk a rendelést, beszélgettünk. Az eladó pedig egyszer csak odaszólt Gabinak, és megkérdezte tőle, hogy nem szinkronizál-e véletlenül. Amikor eljöttünk, mondtam is Gabinak – látod, én vagyok az elmúlás, te pedig a jelen és a jövő.

A hangod pedig nem öregszik annyira, sőt, szinte semennyire sem.

Ez részben genetika, és azt hiszem Kránitz Lajos mondta egyszer a büfében, hogy sokat kell inni és dohányozni egy jó érces hanghoz. Én nem iszom se hideget, se forrót, már nem is dohányzom, és próbálom védeni a hangszálaimat.

Az egyetlen újabb szinkronszereped talán csak a Szívem csücskeiben van.

Igen, azt most csináltuk, Berzsenyi Zoltán a sorozat szinkronrendezője. Zoli szokott egyébként hívni kisebb szerepekre. Egy műterem van kettőnk közt a Master-ben, ami néha nagyon hasznos tud lenni. Például ha kimarad egy szereplő az aznapi munkámból.

Ő is színészből lett szinkronrendező. Ez lenne az utánpótlás iránya? Mert ahogy tudom képzés nincs, rendezőasszisztens pedig csak nagyon elvétve akad.

Régen megvolt a szamárlétra, és például rendezőasszisztensből lettek később a szinkronrendezők. Manapság viszont azok a színészek, akik ilyen-olyan ok miatt már annyira nem foglalkoztatottak, vagy megunják a szinkronizálást, viszont benne vannak ebben a szakmában, és nagyon jól tudják, hogyan megy a szinkron, azok kipróbálják a rendezést, és vannak akik beválnak.

Nekik nem kell elmagyarázni, hogy mitől megy, és mitől nem. Az egy más kérdés, hogy szerintem a rendezés nagyon nehéz szakma. Azt hinné az ember, hogy a szinkronrendező csak ott ül hátul és dirigál, megmondja, mikor volt valami rövid vagy hosszú, miközben nem csak ebből áll a feladata. Rengeteget kell egy-egy felvétel előtt dolgozni, elő kell készíteni az anyagot, nagyon sok háttérmunka van mellette, sokat kell ülnöd, nem beszélve arról, hogy itt vagy a stúdióban majdnem egész nap. Figyelned kell a kiejtésre, a hangsúlyra, arra hogy melyik színészt hívod, tudni kell őket pszichológiailag is kezelni; az egyik idegesebb, a másik utál téged…

Crabtree – Jonny Harris – a Murdoch nyomozó rejtélyei című sorozatból

Előfordul?

Persze, ilyen is van. Nem mindenki szeret (nevet), de ez természetes, és lehet hogy nem is kimondottan velem van baja, csak felidegesítették idefele, rosszul indult a napja, és az csak rajtad múlik, hogy tudod-e kezelni ezeket a helyzeteket, vagy magát a színészt.

Elfogadják a meglátásaidat, az esetleges kritikát tőled úgy, hogy nemrég még te is a mikrofon mögött álltál, és most már azokat rendezed, akikkel együtt szinkronizáltál?

Őszinte leszek, ez egy hülye helyzet. Volt olyan, hogy valaki már elkezdett káromkodni, mikor sokadszorra is szóvá tettem, hogy bakis volt, és kértem hogy vegyük fel újra.

Amikor ugyanis nekiállsz rendezni, rááll a füled arra, hogy a legapróbb hibákat is meghalld, még azokat is, amik simán átengedhetőek, mert nem számítanak bakinak. Az emberi beszédben vannak apróbb koszok, amik nem hibák, és mivel nem vegytiszta beszédet kell fölvennünk, ezért ezeket átengedem, mert így beszélünk. Ez az eset pedig egy nagyon jó pofon volt, mivel utána átértékeltem a dolgokat, megnéztem a felvételt és azt mondtam, hogy igen, ezt én szúrtam el.

Hogy ha nagyon nagy baki van, akkor persze újravesszük, de el kell dönteni, hogy mikor mi számít jónak. Mi az ami ugyan kicsit koszos volt, de elmegy, mert így beszélünk. A nézők ezeket már nem fogják meghallani.

A tévében máshogy is hangzanak a dolgok. Fejhallgatóval csak-csak ki lehetne hallani, de a környezeti zajok is elfedik az apróságokat.

Meg itt a stúdióban, mi teljesen más felbontásban, sokkal tisztábban halljuk, mint ahogyan a tévébe kerül. Az adáshangot lebutítják, és úgy teljesen más. Nem szeretném egyébként megkerülni a kérdésedet, de nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert végülis én adom a munkát egyes embereknek.

Amikor bejönnek a stúdióba, akkor lehet hogy magukban elküldenek melegebb éghajlatra, de hangosan nem mondják ki. A helyzetemmel pedig én egy másodpercig sem szeretnék visszaélni, próbálok a realitás talaján állni. Engem az a cél vezérel, hogy a lehető legjobbat csináljuk meg úgy, hogy minél kevesebb időt töltsünk bezárva, miközben persze minden az igényeimnek, egy bizonyos minőségi szintnek megfelelően készüljön el. Más nem vezérel.

Hogyan zajlik nálad a szereposztás?

Ha vannak ismert színészek, ismerős arcok, akkor először is megnézem, hogy kik szokták csinálni őket. Ha már öten-hatan szinkronizáltak valakit, akkor a legegyszerűbb, mivel olyan színészt választok, aki a szívemnek kedves. Én is emberből vagyok, és van olyan, akivel nem biztos, hogy szeretek együtt dolgozni, de ha a szerep megköveteli, akkor egy másodpercet sem gondolkodom rajta, és természetesen őt választom.

A fő motiváció – szereposztást illetően -, az általam gondolt színész kvalitása. Azon belül pedig úgy osztom a szerepeket, hogy ki mennyire vicces vagy komoly karakter, kinek mennyi a súlya, milyen a habitusa. Amikor pedig a megrendelő kér valakit, akkor azzal kell dolgozni, de szerencsére még nem találkoztam olyan kéréssel, amit ne tudtam volna vállalni.

Az ismeretlen, vagy újonc színészeknél, karaktereknél pedig egységesen dönt az, hogy milyen maga a figura, és milyen a külföldi színész hangja. Én abban hiszek, és ezt próbálom is megközelíteni, hogy ne kelljen rendezni a szinkronizáló színészeket.

Pillanatkép a Bűnös Chicago című sorozatból

Azt veszem észre, hogy a Lángoló Chicago és a Bűnös Chicago magyar változatába a cross részeknél sokszor egy-egy szinkronizáló színész csak egy-két mondat miatt is beugrik.

Igen, az alap szereplők hangjait megtartjuk akkor is, ha csak vendégszereplők egy részben. Emiatt viszont nehéz a szereposztás, mivel ha kiosztasz valakit teszem azt a Bűnös Chicagoba, akkor őt nem lehet a Lángoló Chicagoba, és ez fordítva is igaz. És ami a legborzasztóbb, hogy van ugye az Esküdt ellenségek, ahonnan még jönni szoktak emberek, és lesz a Chicago Med, aminek a karaktereit most, évad közben vezetik fel, és őket már úgy osztottam ki, hogy tudom, az induló Chicago Med sorozatban főszereplők lesznek.

Ezek a sorozatok ráadásul rengeteg jó, rendszeresen szinkronizáló színészt lekötnek, és egyszerűen nem tudsz mást csinálni az újabb szereplőknél mint hogy visszaforgatsz korábbi, idő közben kiírt hangokat. A Lángoló Chicagonál például, ha jól tudom három rész alatt van vagy 80-90 színész, és ha ehhez hozzávesszük, hogy hány epizódból áll egy évad, akkor kijön, hogy nincs annyi szinkronizáló színész, hogy mindenki új hangon szólaljon meg.

Ha eltelt egy-két évad, kisebb szereplőknél akár pár rész, akkor én inkább visszarántok valakit, mert az a lényeg, hogy jó legyen a végeredmény. Emiatt lehet, hogy szidnak mint a bokrot, de én egyébként sem vagyok annak a híve, hogy mindenkit, mindenhol új emberek szólaltassanak meg, mert hívhatok új hangot, de akkor az nem biztos, hogy olyan jó lesz. Azért ez nem olyan nagy szakma, és Budapest nem Chicago.

Ezeket a visszaforgatásokat szerintem azok veszik észre, akik a szinkronban dolgoznak, jó a fülük, vagy egyszerre néznek több epizódot. Ha rosszul gondolom, akkor elnézést kérek a nézőktől.

A Bűnös Chicagoban az egyik kedvenc párosításom Burgess-hez Pupos Tímea. Számomra ő nem volt egy annyira ismert szinkronhang, de ebben a szerepben telitalálat.

Az elején tartott tőlem, mivel többször vettük újra a tekercseket, de pár rész után felkapta a karaktert. Szerintem is jó választás, én elégedett vagyok. Egyébként vannak akik azt hiszik, hogy nem tartom őket jónak, és ezért vesszük újra és újra. Természetesen akkor nem strapálnám magunkat. Csak akkor, ha tudom, hogy olyan lesz a végeredmény, amit elképzeltem. Velem egyébként abból a szempontból nehéz együtt dolgozni, hogy sokszor nem adok pozitív visszajelzést, és csak a hibákat teszem szóvá. Valószínűleg azért sem szoktam olyan gyakran dicsérni, mert magamból indulok ki, és én nem igénylem ezt, de már megtanultam, hogy másoknak viszont számít, és mostanában már szoktam mondani, ha jó valaki.

Van, aki szereti, ha így “simogatják”?

Szerintem mindenki szereti, csak annyira rohanunk az élet minden területén, hogy egyre kevésbé törődünk az ilyen apróságokkal. De ha jobban belegondolunk, akkor azért hívok valakit szinkronizálni, mert jó színésznek tartom.

A sorozatokhoz kapcsolódó képek forrása: pinterest.com, tvguide.com
Hozzászólások