A TV2 augusztus 12-én, 16 óra 45 perces kezdéssel mutatja be legújabb török sorozatát, a 2016-ban készült megrendítő Anyát. A sorozat története egy hétéves kislányról szól, aki rettenetes családi körülmények között él, édesanyja szinte alig foglalkozik vele, nevelőapja pedig szóban és fizikailag is bántalmazza. A gyermek nem beszél senkinek arról, mi történik otthon, ám az egyik tanárnője észreveszi rajta a kék-zöld foltokat, zúzódásokat. Amikor fény derül az igazságra, a pedagógus drasztikus lépésre szánja el magát, ahhoz hogy megmentse a kislányt és el tudjon szökni vele, meg kell rendeznie a halálát… A dolgok azonban nem alakulnak olyan simán, mint várnák. Hogy milyen lesz a kislány élete “új anyukája” mellett, és mit tesz a vér szerinti szülő, aki nem képes elfogadni gyermeke halálát, kiderül a TV2-n augusztus 12-től látható sorozatban.
Az Anya magyar szinkronváltozatát Kertész Andrea rendezte, aki igazán impozáns hanglistát állított össze. A főszereplő kislányt, Meleket Csikos Léda szinkronizálja, akinek a hangját többek között a Madárkában is hallhattuk már, ő volt a visszaemlékezésekben a kicsi Feride. A tanárnőt az Ezel – Bosszú mindhalálig és a Szulejmán című sorozatokból megismert Cansu Dere alakítja, akinek immár harmadik alkalommal Németh Borbála kölcsönzi a hangját. Az ő édesanyját alakítja Vahide Percin, akinek két sorozat (Szulejmán és Feriha) után most nem Bognár Anna, hanem Kovács Nóra lesz a szinkronhangja. A kislány édesanyja Majsai-Nyilas Tünde, mostohaapja a 200 első randiból is ismert Mészáros András hangján szól majd.
Az Anya szinkronhangjai:
Cansu Dere (Zeynep Günes) – Németh Borbála
Vahide Percin (Gönül Aslan) – Kovács Nóra
Beren Gökyildiz (Melek Akcay) – Csikos Léda
Gonca Vuslateri (Sule Akcay) – Majsai-Nyilas Tünde
Berkay Ates (Cengiz Yildiz) – Mészáros András
Can Nergis (Ali Arhan) – Fehér Tibor
Alize Gördüm (Gamze Günes) – Dobó Enikő
Ahsen Eroglu (Duru Günes) – Csuha Borbála
Gülenay Kalkan (Cahide Günes) – Bencze Ilona
Magyar szöveg: Bernvalner Anita és Szász Andrea
Hangmérnök és vágó: Takáts György
Gyártásvezető: Farkas Márta
Szinkronrendező: Kertész Andrea
Stúdió: Direct Dub Studios