Több száz filmmel bővül a Mecenatúra Mozi
A Filmhu számolt be róla, hogy a következő hetek során több mint háromszáz új tartalommal, azon belül is rajz-, dokumentum-
A Filmhu számolt be róla, hogy a következő hetek során több mint háromszáz új tartalommal, azon belül is rajz-, dokumentum-
A Médiatanács (a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatoság testületének) legutóbbi ülésén a tagok több ügyet is tárgyaltak és szavazásra bocsátottak:
Kudlik Júlia neve egybeforrt Magyarország egyik legrégebbi ismeretterjesztő műsorával, a Deltával. Nem is csoda, hiszen a közel 50 évig képernyőn
Az elmúlt években a magyar mozgóképgyártás szinte minden ága rügyezni kezdett és szépen lassan megerősödnek és virágba borulnak. Sorban készülnek
Pár hete derült ki, hogy a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa hibás korhatár-besorolás miatt pénzbüntetéssel sújtotta az RTL
A napokban ülésezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A grémium állampolgári bejelentés alapján lefolytatott vizsgálat során megállapította,
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa júniusban egyszer már megbírságolta a TV2-t a Bezár a bazár! miatt, akkor azt
Az RTL Magyarország egyik legrégebbi műsora a Való Világ, amely 2002 óta kisebb-nagyobb szünetekkel látható a médiavállalat valamelyik csatornáján. A
Idén 5. alkalommal rendezték meg a Magyar Filmhetet, melynek záróeseménye ismét a Magyar Filmdíjak átadására szervezett gála volt, az estnek
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.