Hat évvel ezelőtt indult a TV2-n a Sztárban sztár című zenés showműsor, melyben hazai előadóművészek hétről hétre ismert magyar vagy külföldi énekesek, zenészek bőrébe bújva adják elő a legnagyobb slágereket. A versenyzők a megformálandó személy mozgását, hangját imitálva énekelnek, a több héten át tartó küzdelem végén pedig egyikük elnyeri a Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze címet.

A Sztárban sztár a 2013-as indulása óta a TV2 és a hazai televíziós piac egyik legnézettebb műsora, mely 2015-ben, a Gáspár Laci győzelmével véget érő évadban ért a csúcsra – a döntőt közel 2 millióan követték figyelemmel. A műsorból tavaly volt látható a hatodik szezon, és a TV2 idén sem szünetelteti a formátumot, sőt, csavarnak rajta egyet. A Sztárban sztár 2019 őszén nem az eddig megszokott formában, hanem tehetségkutatóként tér vissza. A napokban jelent meg a csatorna felületein a jelentkezésre buzdító ajánló. A tévészpotból kiderül, hogy a műsor új címet is kap, és a sorban következő évad Sztárban sztár – A talent show címmel fut majd.

Forrás: SorozatWiki, TV2

Kiemelt kép: Pillanatkép a 2018-as évad egyik adásából (fotó: TV2)