Két sikeres évadon (2017 és 2018) van már túl a TV2 licencelt ügyességi vetélkedőműsora, a Ninja Warrior Hungary, amelyben mindenre elszánt sportemberek vállalkoznak arra, hogy legyőzzék az eléjük gördített kihívásokat. Most megkezdődött a harmadik szezon forgatása is, amely a csatorna közleménye szerint még nagyobb kihívásokkal, még nehezebb akadályokkal, egy megújult látványvilággal és új struktúrával várja az érdeklődőket – valamint a műsorvezetők tekintetében is vannak változások. 

A TV2 ígérete szerint visszatér majd egy-két elem a korábbi etapokból (például a Nagy fal, a Ninja létra és a Pokoli torony), de számos új elem is lesz a legnagyobb európai Ninja Warrior pályán. Újdonság lesz az is, hogy a középdöntőbe jutott ninja-jelöltek a párbaj toronyban egymás ellen is harcba szállnak majd. Közel 400 elszánt sportember vállalkozott arra, hogy megméretteti magát, erőfeszítéseiket pedig három házigazda kommentálja majd: a korábbi évadokból maradt Till Attila, mellé pedig csatlakozott Lékai-Kiss Ramóna és Szujó Zoltán is.

Szujó Zoltán a következőket nyilatkozta a műsor kapcsán: „Nem sokat gondolkoztam, hogy elvállaljam a felkérést, hiszen mindig is szerettem volna részese lenni egy ilyen volumenű sportvetélkedőnek. Nem túlzás, hogy elakadt a lélegzetem, amikor először beléptem a stúdióba. Rögtön magával ragadott a helyszín, rég éreztem ilyet. Nem fogok kibújni a bőrömből, sportkommentátori mivoltomban is figyelem az eseményeket, nagyon kíváncsi vagyok arra a sportteljesítményre, amit a versenyzőink nyújtani fognak, de e mellett igyekszünk majd elmesélni a történetüket. Ez a műsor az emberekről szól”. 

A Ninja Warrior Hungary harmadik évadát tehát már forgatják, az érdeklődők pedig extra tartalmakat találhatnak a vetélkedővel kapcsolatban, ha ellátogatnak a TV2 Play oldalára, ahol Budavári Fülöp vezeti be őket a kulisszák mögé, és természetesen az előző két szezon epizódjai is visszanézhetők a digitális platformon. 

Kiemelt kép: Szujó Zoltán, Lékai-Kiss Ramóna és Till Attila a Ninja Warrior Hungary harmadik évadának felvételén (Fotó: TV2)