A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, vagyis ismertebb nevén a CineFestet idén is megrendezik, és hasonlóan az elmúlt évekhez (kivéve a koronavírus-járvány sújtotta tavalyit), most is szeptember közepén veszi kezdetét. És habár a konkrét filmvetítési menetrend még nem elérhető, az előzetes híresztelések alapján igazi gyöngyszemeket és filmes csemegéket tekinthetünk majd meg – ha épp Miskolc felé visz az utunk.
Kis Hajni első egész estés filmjét, a Külön falkát (aminek világpremierjét a most augusztus végén tartják a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon) is elcsíphetjük a 17. CineFesten. Emellett Fazekas Máté Bence alkotása, a Kilakoltatás vagy éppen Enyedi Ildikó Cannes-ba kijutott filmje, A feleségem története (az azonos című Füst Milán regény alapján) is látható lesz. Valamint érdemes még megemlíteni az Oscar-jelölt kisjátékfilmeket is, mint például az Oscar Isaac nevével fémjelzett Börtönleveleket (angolul a The Letter Room). A bővebb és a további információkért érdemes figyelni a CineFest hivatalos weboldalát.
Kiemelt kép: Dietz Gusztáv, Horváth Zorka – Külön falka (Fotó: PORT)