“Úgy látszik, hogy most a negatívabb karakterek találnak meg” – interjú Stohl Andrással

Az egyik legfoglalkoztatottabb színművész, amellett, hogy számos színházi előadásban színpadra lép, televíziós műsorvezetőként is találkozhatnak vele a nézők, két hete pedig a TV2 Csoport legújabb napi sorozatának, a Mintaapák egyik legeredetibb szerepében is ő látható. Stohl Andrással beszélgettünk.

Rengeteget dolgozol, a Mintaapák pedig egy napi sorozat, aminek a forgatása már önmagában is megterhelő. Hogy hogy mégis elvállaltad a felkérést?

A TV2 Csoport a munkaadóm, szerződéses viszonyban vagyunk, ami tartalmazza azt is, hogy ha ilyen típusú felkérést kapok tőlük, akkor azt én csinálom, ugyanúgy, mint a show műsorokat. Természetesen közös megegyezéssel.

Teljesen más karaktert játszol, mint amit megszoktunk tőled. Örültél neki?

Hál’ istennek! (nevet) Sokáig volt arról szó, hogy esetleg én leszek az egyik apa, de ez több okból sem lett volna szerencsés. Ahogy mondtad, ez egy napi sorozat, amiben a négy „mintaapa” emberfeletti munkát végez, szinte minden nap reggeltől estig dolgoznak. Az, hogy nekik szabad délutánjuk, vagy egy teljes napjuk legyen, meglehetősen ritka. Viszont én folyamatosan próbálok, ahogy most is a Centrálban, illetve mellette más televíziós feladataim is vannak, például csinálom a házfelújítós műsort, az Újratervezést is. Egész egyszerűen nem fért volna bele.

Hosszan beszélgettünk Fischer Gáborral és Kirády Attilával (A TV2 Csoport programigazgatója és a Mintaapák producere – A szerk.), és végül arra jutottunk közösen, hogy jobb lenne, ha én a második vonalban szerepelnék. Mindenképpen szerették volna, hogy játsszak a sorozatban, ami engem egyfelől nagyon megtisztelt, másrészt pedig nagyon jó érzés ebbe a csapatba tartozni, mert elképesztően erős a színészgárda.

Lehet, hogy második vonalnak hívjátok, de én azt látom, hogy azért a te szálad is elég erős.

Igen, kezdi egyre jobban kinőni magát, így lassan emelkedik a forgatási napok száma is a naptáramban. Ezzel nem is lehet mit csinálni, mivel az eredeti sorozat, amiből magyarítják az írók, így van megírva, nem lehet azt mondani, hogy Janó legyen kicsit kevesebb, mert hát így szól a történet. Ezért most nekem is egy picit sűrűbb hetek következnek.

Mesélsz Janóról kicsit?

Nagyon vicces volt, amikor az olvasópróbán elmondták mindenkinek a karakteréről, hogy kicsoda: Szabó Kimmel Tominak, hogy ő egy állatorvos, aki megözvegyült, Fenyő Ivánnak, hogy egy exfocista, és így tovább. Nekem meg azt mondták – mert valószínűleg tartottak tőle, hogy ez engem zavarna – hogy egy nagyon intelligens költöztető. (nevet)

Egyébként van benne valami, mert a fickó ugyan kétkezi munkás, de abszolút benne van az úgynevezett „józan-paraszti-ész”. Figyeli az embereket, jól is érti őket, csak azt nem veszi észre, amit már mindenki tud körülötte, hogy a párja beleszeret az egyik „mintaapába”.

Akit Kovács Patrícia alakít. Rengeteget játszotok együtt vele.

Igen, például ma este is! Patrival 18 éves kora óta ismerjük egymást, még azelőtt, hogy felvették volna őt a Színműre, játszott egy előadásban a Katona József Színházban, aminek én voltam a főszereplője, ez a Kisvárosi Lady Macbeth volt. Sok helyen, sokféleképpen dolgoztunk már együtt. De ugyanez a helyzet Szabó Kimmel Tomival is, aki a Nemzeti Színházban volt kollégám, számos szép darabban voltunk partnerek vele is. A filmezésben ez a jó, hogy újra lehet találkozni olyan emberekkel, akiktől távolabb kerültél mondjuk amiatt, mert már nem ugyanannál a társulatnál vagytok.

Az egyik legnagyobb forgatási rutinnal rendelkező színművész vagy, van azért még kihívás a feladatban számodra?

Persze. Az például nagyon érdekes, hogy teljesen más technikát kell használni. Itt nem úgy van, mint egy filmnél, hogy ott abban a bizonyos jelenetben kell megmutatnod mindent erről a figuráról, hanem miután ez egy napi sorozat, a kis apró dolgok összeadódnak. Sok-sok epizódnyi időd van arra, hogy megformáld a karaktert, ezért nem kell minden részben megváltanod a világot, csak azt a jelenetet kell minél hihetőbben hozni, amiben éppen benne vagy. A néző pedig, amikor mondjuk már egy hónapja nézi, és jön Janó megint, akkor már tudja, hogy ezzel a pasival ez is volt, meg az is, és ezekből az apró dolgokból áll össze, hogy ki is ő valójában. Ebben az a kihívás, hogy az ember ne görcsöljön rá, ha úgy érzi, hogy nem csinált semmit az adott részben, mert közben meg csinált, csak az majd később lesz hatásos.

Én azért szerencsés helyzetben vagyok. Az én karakterem vastag ceruzával van megrajzolva, ilyen egyébként Fenyő Iván Gézája is, ott lehet azért igazi „parasztnak” lenni, és Janó is ilyen. Olyan dolgokat feszegethetek vele, amit a szépfiúk vagy a jólelkű apukák kevésbé. Mi vagyunk a rosszak, és ezt nagyon élvezem. (nevet)

Mindenki sokkal jobban szereti a negatív karaktereket.

Persze, mert azok sokkal izgalmasabbak, sőt a nézők is jobban szeretik! Ha csak a Rómeó és Júliára gondolsz, ott is Mercutio a legizgalmasabb. Rómeót szeretik a lányok, Tybalt a pasi, de akkor is Mercutio az izgalmas… (mosolyog).

Érdekelnek a nézői reakciók?

Hogyne! Én az a fajta színész vagyok, akit kifejezetten foglalkoztat, hogy hogy tetszik az embereknek, az amit csinál. Én azt gondolom, hogy bírják a Mintaapákat, de még nem ivódott be a köztudatba még nem ért el arra a helyre, ahová mi szeretnénk, hogy kerüljön. Nyilván idő kell ahhoz, hogy az életük része legyen, az összes napi sorozatnál így van ez, elindul és lassan beeszi magát az emberek otthonába.

Persze az lenne a legjobb, ha az elejétől követnék, hiszen akkor lehet igazán látni, hogy melyik karakter honnan hova jut el. Az nyilván a műfaj sajátja, hogy folyamatosan újulnunk kell, ha valaki mondjuk a tizedik héten csatlakozik be, akkor is friss, izgalmas történeteket kapjon.

Fél szóval említetted már, hogy éppen próbálsz, a Legénylakáson dolgozol a Centrál Színházban. Mesélsz róla?

Úgy látszik, hogy most a negatívabb karakterek találnak meg, ebben is azt játszom. Scheldrake a hollywoodi filmek jóképű, ám gonosz szívtiprója, aki a történet végén elnyeri méltó büntetését. Nagyon erős az egoja, csak saját magával foglalkozik, van tehetsége, pénze és hatalma is, és ezekkel vissza is él, átgázol sok nőn… A főszereplő lány, akit Tompos Kátya alakít, túl komolyan veszi őt, és ezért el akarja dobni az életét a csalódás miatt. Fehér Tibi karaktere pedig megmenti, és a végére szépen elrendeződik minden.

Hogy állnak a próbák?

Még nagyon az elején vagyunk, december 21-én lesz a bemutató. Nagyjából hat hetünk van próbálni, ez a megszokott, de most azért eggyel nehezebb helyzetben vagyunk, mert a Legénylakás egy énekes-táncos produkció. Úgy alakult, hogy nekem nincs benne dalom, de nagy élvezettel hallgatom Kátyát, ő elképesztően énekel.

Úgy emlékszem, hogy Scheldrake is énekel egyet, itt most hogy hogy nem?

Valóban így van, az eredeti musicalben van egy dala. Az az ideális, hogy ha egy előadás fél 10, 10 óra fele véget ér, ezután már minden perc duplának számít a nézőknek, mert egész egyszerűen elfáradnak. Ebben a darabban nagyon sok dal volt, amit önmagában elénekelni is nagyon hosszú ideig tartana, ezért ezt mi most leredukáltuk hétre, így az enyémet is kihúztuk. Tamás (Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója, a Legénylakás rendezője – A szerk.) megmutatta egyébként, és teljesen igaza van abban, hogy nem ad hozzá a történethez.

A zenés darabokban úgy szokott kinézni, hogy jön a jelenet, mondod a szöveget, és amikor már nem tudod szóban kifejezni magad, akkor elkezdesz énekelni. Az enyém meg úgy nézett ki, hogy ugyanarról az állapotról szólt a próza és a dal is, egyszerűen nem húzta tovább a történetet. Valószínűleg azért került bele, hogy főszereplőként Scheldrake se maradjon ki az éneklésből, ilyen elő szokott azért fordulni. (mosolyog)

Lesz még színházi feladatod az évadban?

Persze! Január közepén kezdem el próbálni a Mary Page Marlowe-t, amiben Básti Juli a címszereplő. Ennek a darabnak az az érdekessége, hogy ahogy halad a történet az időben előre, mindig felbukkan egy-egy férfi az ő életéből egy-egy jelenetre, de csak arra az egy részre. Én az 50-es éveiben kerülök elő majd.

Aztán következik a Network című produkció, ami az ugyanezen a címen futó mozifilm színpadi adaptációja lesz, ami nemrég volt látható a Broadway-n. Ez egy megkeseredett tévésről szól, akinek a műsora egyre kevésbé nézett, ezért egy adott ponton bejelenti, hogy a jövő hét keddi élő adásban öngyilkosságot fog elkövetni. Ettől persze egyre többen nézni, ő pedig elkezd mindent és mindenkit osztani maga körül, az emberek pedig, akik látják a tévében ezt, azonnal mennek utána. Ebben én leszek az 50-es, megfáradt tévés… Nagyon nagy kihívás lesz ez nekem, mivel egy rendkívül összetett figurát játszom, mellette pedig technikailag is nagyon nehéz lesz, hiszen maga a díszlet is elképesztően bonyolult. Egy igazi, működő stúdió lesz a tér, tele kamerákkal, amik ugyanúgy játszanak majd, mint a színészek.

Nyáron pedig megyek a Szegedi Szabadtérire, ahol benne leszek Alföldi Robi West Side Storyjában, de úgy alakult, hogy abban sem fakadhatok dalra, majd nekem énekelnek… (nevet)

Kiemelt kép: Stohl András (Fotó: Zsigmond László)