Talán akadhatnak olyanok, akik emlékeznek még, hogy az 1980-as években eléggé nagy népszerűségnek örvendett egy bizonyos Kozmosz című tényfeltáró sorozat, amit Carl Sagan vezetett. A széria a világegyetemen nagy és súlyos kérdéseit kezdte el feszegetni, és mindegyikre megpróbált valamilyen épkézláb választ is adni. Akár ismerős ez a sorozat, akár nem, a jó hír az, hogy most vasárnap debütál a Kozmosz modern kori feldolgozásának új évada, a Kozmosz: Lehetséges világok, amit nem más, mint a világhírű asztrofizikus, Neil deGrasse Tyson fog vezetni és narrálni.

A Kozmosz: Lehetséges világokat kvázi egy közvetlen folytatásként is fel lehet fogni, hiszen ez a kultikus státusznak örvendő, nem kevesebb, mint négy Emmy-díjjal kitüntetett eredeti sorozatnak egy modern kori, 21. századi továbbgondolása lesz. Egy nagyszabású, évmilliárdok eseményeit magába foglaló történetnek lehetünk majd szem- és fültanúi 13 epizódon keresztül, amely az univerzum hajnalától kezdve a távoli jövő világáig fog tartani. Az évadot egészen pontosan 11 országban és 19 helyszínen vették fel, és mindegyiken deGrasse Tyson narrációját hallhatjuk végig. A Kozmosz: Lehetséges világok mától, azaz március 22-től látható a National Geographic műsorán.

Kiemelt kép: Kozmosz: Lehetséges világok (Fotó: FOX Hungary)