Borbás Marcsi nyolc éve járja az országot nagy sikerű Gasztroangyal című műsorával, hogy a magyar tájegységeket, az ott élő embereket és hagyományokat az ételeken keresztül hozza közelebb a tévézőkhöz. A lassan egy évtizede tartó gasztrobarangolás első kézzel fogható eredménye A sűrűje című szakácskönyv volt, melyben 100 szívmelengető receptet találhattunk. A kötet, akárcsak a műsor, hatalmas siker lett, el is készült a második része, majd ezt követően két újabb receptgyűjtemény: az Édes békeidők, valamint a Magyarország finom sorozat első könyve, a Szívem csücske ország sarka is a boltok polcaira került.

A gasztroangyal az első kötetben hazánk nyugati vidékein barangolt, a most karácsonyra megjelenő második részben pedig az ország keleti tájai felé vette az irányt. “Vannak, akik azt gondolják, hogy a keleti vidékek kevésbé mutatják magukat, nehezebb megismerni őket, rejtettebbek a kincseik… Kijelenthetem, hogy ez nem így van…” – írta közösségi oldalán Borbás Marcsi.

A Magyarország finom – Vadregényes kelet előrendelése hamarosan indul, és idén is minden vásárló dedikált példányt kap majd.

A Vadregényes kelet borítója (fotó: Borbás Marcsi Facebook oldala)

Kiemelt kép: Borbás Marcsi a Magyarország finom sorozat első kötetének borítóján