Miután véget ért a hatalmas rajongótábort kialakító Drága örökösök, A mi kis falunk mellé kellett egy másik napi sorozat az RTL Klub számára (pláne a TV2-n futó Mintaapák sikerét elnézve), ami végül az idén januárban elstartoló Keresztanyu lett. A Molnár Piroska főszereplésével készült széria humora ugyan egészen speciális, mégis megtalálta a maga nézőtáborát, emiatt pedig a csatorna zöld utat adott a folytatásnak.

A Keresztanyu tehát már egészen biztosan meg fogja kapni a második évadát – előbb is, mint várnánk. Eddig több mint 80 epizódot láthatott a nagyközönség, és a készítők elmondása szerint az augusztus 9-től elstartoló új részek is megannyi fordulatot és izgalmat fognak magukban tartogatni. Így nagyon úgy fest a helyzet, hogy a makkosszállási maffia még egy ideig velünk marad.

Kiemelt kép: Molnár Piroska – Keresztanyu (Fotó: Puliwood)