Városi legendák sorozatajánló – Monty Python gyerekeknek

1969-ben az angol BBC műsoron valósággal futótűzként terjedt végig hat egyetemet végzett és valamilyen jól kereső szakmával a hónuk alatt ténfergő úriember önálló sorozata. A Monty Python Repülő Cirkusza egy blőd, groteszk és beszámíthatatlan, de pontosan ezek miatt annyira fergeteges széria volt, amit három legalább ennyire blőd, groteszk és beszámíthatatlan, de pontosan ezek miatt annyira fergeteges film is követett. A csoport egyik tagja, a később írói és rendezői babérokra is törő Terry Gilliam (Brazil, Félelem és reszketés Las Vegasban, 12 majom) volt a sorozat és a mozik fő animátora, neki köszönhetjük azokat a kétségbeejtő, de impozáns rajzokat és grafikákat, amiket sokan szeretnek. És hogy mindez miképpen kapcsolódik Glaser Katalin Városi legendák sorozatához? Hát úgy, hogy ez a magyar animációs széria akár egy gyerekeknek szánt Monty Python különkiadás is lehetne.

Az estleges félreértések elkerülése végett: mindezt a legnagyobb jó szándékkal és alázattal mondom, hiszen a kezdeti, kisebbfajta ódzkodások után ténylegesen azon kaptam magam, hogy jóleső, kéjenc mosollyal az arcomon nézem végig az újabb és újabb epizódokat. Ódzkodások azért voltak, mert a Városi legendák kapcsán mindenhonnan azt lehetett hallani, hogy ez egy elsősorban gyerekeknek szánt sorozat. És ha az ember végigtekint a magyar televízió gyerek-specifikus kínálatán (ide pedig vegyük bele a szinkronnal elérhető YouTube tartalmakat is), akkor elég hamar ráncos lehet a homloka. A Peppa malac, a Dóra, a felfedező vagy éppen a teljes Duck TV is mind-mind olyan próba elé állítja a szülőket, amik után kevésbé csodálkozunk, hogy ennyi alkohol fogy Magyarországon.

Mégis, a Városi legendák – a legnagyobb szerencsénkre – nem ebbe a csoportba tartozik. Glaser Katalin és a KecskemétFilm a jelenleg elérhető két évad összes epizódjában meg tudták tartani a mértéket. Azon a határmezsgyén mozogtak, ahol felnőtt és gyerek egyszerre tud szórakozni. A gyerekeket a mesei körítés és a színes-szagos látványvilág fogja elsősorban megragadni, míg a felnőtteket a töméntelen művészeti és popkultúrai kikacsintás – meg nyilvánvalóan a színes-szagos látványvilág. A Városi legendák a kikacsintások terén igen nagy hasonlóságot mutat a 2018-as szerb-magyar koprodukció, a Ruben Brandt, a gyűjtővel. Mindkettőnek a velejét képezik az olyan megidézések (legyen szó filmesről, sorozatosról, képzőművészetiről), amik mindössze egy-egy pillanat erejéig tűnnek fel, de ha a néző észreveszi – és persze ismeri – őket, akkor akaratlanul is mosolyra húzódik a szája. Csak az első évadban megtalálhatjuk King Kongot, Columbót, Csipkerózsikát, a Dávid szobrot, sőt A Gyűrűk Urából még Középfölde térképét is – szóval érdemes nyitott szemmel figyelnünk minden apró kis jelre.

A bevezetőben említett Monty Python-hasonlóság nem pusztán a sorozat látványvilágában érhető tetten – viszont meg kell hagyni, itt a legjelentősebb. Mind a Repülő Cirkusz, mind pedig a Városi legendák esetében leginkább a papercut animation, vagyis papírmasé animáció a döntő (mely egyszerre vegyíti a fényképből kivágott részeket a rajzol/animált látvánnyal). Ezzel egészen elképesztő módon tudták megjeleníteni a történeteket. Elsőre felettébb fura, a néző szemének szoknia kell az egész vizualitást, ám ha egyszer hozzáedződik látószervünk, akkor vehetjük csak igazán észre azt a mérhetetlen nagy és alázatos munkát, amit akár egy darab képkocka is jelentett. Ehhez pedig szorosan hozzákapcsolódik az a mélyről jövő és melegséget árasztó érzés, hogy a legutolsó animátor is szívét-lelkét beletette a munkájába, és nem vett félvállról semmit sem.

A látványvilág mellett pedig a másik igazán sarkalatos hasonlósági pont a történetekben található meg – pontosabban szólva azoknak a történetlenségükben. A Városi legendák abszolúte nem árul zsákbamacskát, címe pontos és témamegjelölő. Mindkét évadban (és reméljük, még a soron következőkben is) olyan hétköznapi sztorikat, elbeszéléseket és anekdotákat láthatunk/hallhatunk, amikhez mindnyájan tudunk valamilyen szinten viszonyulni. Nagymamákról, kisgyerekekről, szomszédokról, útbaigazításokról szólnak ezen történetek, amik egyáltalán nem szeretnének semmilyen üzenetet vagy iránymutatást lenyomni a torkunkon. Pontosan emiatt mindezek valójában nem szólnak semmiről – csakúgy, mintha a valós életben meséltük volna őket. Nincs effektíve végük, nincs katarzis, nincs cél és nincs tanulság se. Csak annyi a lényegük, hogy meséljük és hogy valaki hallgassa őket.

Ez talán néhány embernél demotiváló hatást is elérhet, ami teljes mértékben érthető is valamilyen szinten. Mégis azáltal, hogy Glaser Katalinék nem egy újabb, agyonlátott és módfelett átlagos tanulsággal átitatott animációs sorozatot készítettek, mint régebben és manapság tucatnyian, el tudták érni azt, hogy alkotásuk egyedi legyen és kiemelkedő. Nyilvánvalóan egy szükségtelen posztmodern elgondolással mindent bele lehetne ezekbe is magyarázni, csak akkor az veszne ki az egészből éppen, ami naggyá is teszi. Sajnos manapság az egyik legnagyobb bravúr lett egy szimpla, egyszerű filmet/sorozatot letenni az asztalra, ami nem az élet nagy rejtélyeivel, kérdéseivel és egyéb, az adott kontextusba egyáltalán nem illő, motiváló beleerőltetésekkel foglalkozik. A Városi legendák pedig szerencsénkre pontosan ilyen.

Glaser Katalin egy egészen elképesztő utazásra invitál minket, aminek nem lesz velős mondandója, de az egyszerűségével gyönyörködtet minket. Azáltal, hogy nem állt be a sorba, és mert nem pusztán látványvilágában, de felvetett témáiban is újat mutatni (gondolok itt például a halál elfogadására a gyerekek számára), a magyar sorozatok között egy igazán színpompás helyet foglalhat el magának. Természetesen nem lesz mindenkinek az ínyére, de ha vevők vagyunk egy groteszk, abszurd, de minden egyes elemében szívet melengető animációs szériára, akkor bátran vágjunk bele a Városi legendákba. Kisgyerkőcökkel vagy azok nélkül, mindenképp érdemes belekezdeni. Mindkét évad mindegyik epizódja elérhető a hivatalos KecskemétFilm YouTube oldalon, méghozzá angol felirattal – szóval a magyarul nem tudók is megcsodálhatják, hogyan kell a Tisza vizében halászlevet főzni… Nem viccelünk.

Kiemelt kép: Városi legendák (Fotó: YouTube)