Március 25-én indult az Ide süss!, a VIASAT3 saját gyártású gasztrorealityjének harmadik évada, melyet április 8-tól, szünet nélkül követett a negyedik etap, amely jelenleg is látható. Az ország sütiversenyén amatőr cukrászok és műkedvelő tortafenoménok mérik össze tudásukat, hogy bebizonyítsák, ha sütésről van szó, ők a legjobbak. Az Ide süss! azonban, akárcsak tavaly, idén is jelentkezik egy különkiadással, melyben ismert emberek kötik fel a kötényt, lisztezik be a kezüket és gyúrják majd a tésztát.
Április 21-én, húsvét vasárnap 20 órakor lesz látható a VIASAT3-on az Ide süss! ünnepi adása, melyben Bárdosi Sándor, Dér Heni, Détár Enikő, Dobó Ági, Falusi Mariann, LL Junior, Marót Viki, Steiner Kristóf, Varga Viktor és Vasvári Vivien is beáll a sütők elé. Az első körben a versenyzők saját kedvenc húsvéti receptjük alapján sütnek, a második fordulóban azonban már mindannyian ugyanazt az édességet, méghozzá egy különleges répatortát kell, hogy elkészítsék.
Az adás legügyesebb híressége 500 ezer forintot nyer, amelyet az általa választott jótékonysági szervezetnek ajánlj majd fel. A zsűrit ezúttal is Baracskay Angéla és Szabadfi Szabolcs alkotja, a házigazda pedig változatlanul Ábel Anita és Sass Dani kettőse lesz.
Kiemelt kép: VIASAT3