Március 15-én jelentették be a 93. Oscar-gála jelöltjeit 23 kategóriában. Hasonlóan az előző évekhez, idén is több átfedés fedezhető fel a Golden Globe és az Oscar névsora között, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érdemes a filmes szakma legnevesebb elismerésének várományosairól még több szót ejteni. Sőt! Új cikksorozatunkban olyan produkciókkal és nevekkel is foglalkozunk, amelyek korábban nem kerültek előtérbe, valamint új szemszögből közelítünk majd azon alkotások felé is, melyekről már olvashattatok.
Ezen a héten a Legjobb női főszereplő kategóriában jelölt Vanessa Kirby és a Pieces of a Woman című Netflix dráma kerül terítékre.
Egy gyerek elvesztése olyan egy nő számára, mintha a saját testéből veszítene el egy darabot. Erre utal Mundruczó Kornél filmjének címe is, amelyben Martha borzalmas veszteségének következményeivel szembesít minket a magyar rendező. A film elején rögtön belecsöppenünk az ominózus szülés kellős közepébe, amely végül tragédiába fullad. Bár a baba éppen, hogy felsír miután világra jön, alig egy percig marad az élők sorában, hogy édesanyja legalább egyszer a karjába vehesse. Ezután indul el a megrázó és felkavaró utazás a megtört nő lelki világába, ahogyan megpróbálja feldolgozni a történteket. Ebben azonban a körülmények nincsenek segítségére: férje, akihez eddig oly közel állt elhidegül tőle, bánatát ivásba folytja és agresszívvá válik. A szülést levezető bábát pedig bíróság elé állítják, ami szintén megnehezíti a továbblépést. Martha teljesen magába fordul és csendben gyászolja kislányát, aki egy soha el nem tűnő, hatalmas tátongó űrt hagyott maga után. És bár senki más nem értheti meg, milyen ez az érzés, mégis mindenki mintha sokkal okosabb lenne nála. Az orvosok, a bíró, a családja… De ők hogyan is érezhetnék át az ő fájdalmát? „Ha itt állok, és kártérítést vagy pénzt követelek, az azt jelenti, hogy engem lehet kárpótolni, pedig ez lehetetlen. Őt nem tudom visszahozni. Nincs az a pénz, ítélet vagy börtön, ami visszahozná…” A film vége mégis ad némi fellélegzést a számunkra, az utolsó képkockák fényt nyújthatnak a sötét éjszakában.

Mundruczó Kornél és Vanessa Kirby a Pieces of a Woman forgatásán (Fotó: Film.hu)
A produkciót Mundruczó Kornél magyar film- és színházi rendező jegyzi, akiről kevesen tudják, hogy eredetileg színésznek tanult. Filmrendezői pályafutása 2000-ben indult a Nincsen nekem vágyam semmi című alkotásával, mellyel többek között elnyerte a 31. Magyar Filmszemle legjobb elsőfilmes rendezőjének járó, a Diákzsűri és a Filmrendezők Céhe díját is. 2003-ban megkezdte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán Szász János és Zsombolyai János osztályában, ami nem is feltétlen volt szükséges, ugyanis ugyanebben az évben A 78-as Szent Johannája című filmjével már a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozhatott be a szakmának. A nemzetközi elismerést azonban csupán most szerezte meg igazán a Pieces of a Womannel, amely az első angol nyelvű alkotása. A film Mundruczó állandó alkotótársának, Wéber Katának a forgatókönyvéből készült, amelyben saját élettapasztalatai ihlettek. Ez magyarázza a történet bensőségét és személyes hangvételét, amely egyértelműen veszített volna hitelességéből, ha egy ilyen történetet egy férfi próbált volna papírra vetni.

Vanessa Kirby (Fotó: Google)
Martha szerepében a 32 éves angol színésznőt, Vanessa Kirby-t láthatjuk, aki lélegzetelállító alakításáért nemcsak Golden Globe, de Oscar jelölést is kiérdemelt a Legjobb női főszereplő kategóriában. Kirby viszonylag későn, 21 évesen kezdte meg színészi pályafutását, amikor megkapta első színpadi szerepét David Thacker jóvoltából az Octagon Theatre-ben. Ezt követően filmekben és tévésorozatokban is feltűnt kisebb szerepekben, az igazi áttörést azonban a 2016-os év hozta meg számára, amikor megkapta Margaret hercegnő szerepét A korona című nagy sikerű Netflix sorozatban. Két évvel később már a vásznon is lehetett őt látni Tom Cruise oldalán, a Mission: Impossible hatodik részében. A tervek szerint Kirby a hetedik és a nyolcadik részben is visszatér majd a franchise-hoz, hogy újra magára öltse Alanna Mitsopolis, vagyis a Fehér Özvegy szerepét.
A színésznő rendkívüli érzékkel és tehetséggel nyúlt Martha karakteréhez, amit tökéletes kifinomultsággal tudott megformálni. Nem is csoda, hogy a 2020-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznőnek járó Volpi-kupát, idén pedig Golden Globe és Oscar jelöléssel is méltatták a kritikusok. Reméljük ezúttal az Akadémia neki ítéli a mindent jelentő aranyszobrot, amely nemcsak a színésznő számára, hanem nekünk, magyaroknak is elismerésül szolgálna.
Kiemelt kép: Vanessa Kirby a Pieces of a Woman című filmben (Fotó: The New Yorker)