„- Kevin, játszunk megint kő, papír, ollót!
– Ah, most nincs kedvem. Unom már, hogy mindig én nyerek…”
Tim Burton már 1990 előtt is megörvendeztetett minket számtalan fantasztikus alkotással, amik az ő kellőképp sötét, groteszk és kissé félelmet keltő, de minduntalan zseni elméjéből pattantak ki. A Batman: A denevérember és a Beetlejuice: Kísértethistória mellett leginkább rövidfilmeken dolgozott ekkor még a burbanki direktor (emlékezzünk csak a Frankenweenie-re 1984-ből), majd összetalálkozott egy fess és sármos fiatal színésszel, Johnny Deppel és ez a barátság mindent megváltoztatott. Az Ollókezű Edward egy minden tekintetében furcsa tündérmese, amely nem csak a Burton-Depp munkásságot alapozta meg, de a modern köntösbe ültetett meséket is.
Az Ollókezű Edward (eredeti angol címén Edward Scissorhands) Johnny Deppet tette meg fő- és címszereplőnek, akit egy idős feltaláló (a zseniális Vincent Price alakításban) hozott létre. Ám mielőtt még teljesen kész lett volna ez a kvázi robotikus ember, a feltaláló meghalt, Edward pedig nem kapta meg a kezeit, helyükre pedig ollók kerültek. Miután leköltöztetik a kertvárosba, az árva Edwardot mindenki csodálni kezdi, a fiú viszont nem tud mit kezdeni ezzel a hirtelen jött népszerűséggel – mondjuk hajat és sövényt nyírni első osztályúan tud. Végül beleszeret az őt befogadó Boggs család lányába, Kimbe (az ekkor még pofátlanul fiatal, de hihetetlenül gyönyörű Winona Ryderbe), ám szerelmük nem tud beteljesedni a helyi vagány csávók gyűlölete és Edward viszontagságai miatt.
Winona Ryder – Ollókezű Edward (Fotó: The Film Experience)
Számtalan oldalról megközelíthető ez a mára már mesterműnek is nevezhető film. Burton és a forgatókönyvíró, Caroline Thompson olyan profin és egyáltalán nem tolakodó módon tudták átemelni a klasszikus, hagyományos mesei elemeket a modern(nek mondható) környezetbe, hogy azt tanítani kellene. Ehhez persze nagyban hozzájárultak a pimaszul tehetséges zeneszerző, Danny Elfman aláfestő muzsikái, amiket a mai napig nem lehet megunni, sőt rendre esküvőkön is előfordulnak. Mégis a legnagyobb érdeme az Ollókezű Edwardnak talán az, hogy mert egyedi és újító lenni. Egy meséhez mérten elvárja a néző a konfettizáporos, rózsaszínes, „mindenki boldog” happy endet – itt viszont szó sincs ilyesmiről. Meglepően baljós és melankolikus lett a film vége, ami nézők millióinak szöktethet könnycseppeket a szembe, de mégis szükségesnek érződik. Minden klasszikus szabályt ér áthágni, Burtonék pedig ezt meglépték, mi pedig nem lehetünk ezért eléggé hálásak.
Kiemelt kép: Johnny Depp – Ollókezű Edward (Fotó: Wallpaper Abyss)