Amanda Seyfried, az egyik legigézőbb és leggyönyörűbb színésznő a mai nap kapott egy hármas meg egy ötös gyertyát a szülinapi tortájára, amiket persze szigorú feltételek és elővigyázatosságok mellett csak maszkon keresztül fújhatott el. A Bajos csajok szőke cicababája mára már olyannyira kinőtte egykori önmagát és nevet szerzett magának, hogy a legsokoldalúbb és legközkedveltebb rendezők (David Lynch, Paul Schrader, Noah Baumbach vagy éppen David Fincher) is külön felkérik, szerepeljen a filmjükben. Születésnapja alkalmából pedig egy picit elidőztünk karrierjének legnagyobb fordulópontjain (meg persze a gyönyörű kékes-zöld szemében is…).

A pöttöm Amanda már 11 éves kora óta a rivaldafényben érezte leginkább otthon magát, ám akkor még szakmája kimerült annyiban, hogy megcsillant rajta a fény (ergo modell volt). De ennek köszönhetően került be különféle említésre se méltó szappanoperába, majd onnan Mark Waters fentebb már említett filmjébe, a Bajos csajokba. Lindsey Lohan és Rachel McAdams oldalán őrá is felfigyeltek a producerek és az álomgyár öltönyösei, így még ugyanebben évben szerepet kapott a Veronica Mars sorozatban is. Ezeket követte a Különleges ügyosztály, a Doktor House, az Alpha Dog, de karrierjének legnagyobb ugródeszkája csak 2008-ban köszönt be.

Amanda Seyfried és Gary Oldman - Mank (Fotó: Twitter)

Amanda Seyfried és Gary Oldman – Mank (Fotó: Twitter)

A Mamma Mia! hatalmas kritikai és nézői sikert is aratott, és a fél világ megjegyezte Seyfriednek imádni való arcát és kissé visszafogott játékát. Ennyi pedig elég is volt a hírnévhez, ezt követően pedig évente akár több filmben is szerepet kapott. Az Ördög bújt beléd, a Kedves John vagy a Levelek Júliának mellett a Lopott idő, A nyomorultak, A 40 az új 20, a Twin Peaks harmadik évada és persze a kőkemény A hitehagyott is említésre méltó a színes filmográfiájából. Legközelebb David Fincher tűkön ülve várt új Netflix-filmjében, az Aranypolgár forgatókönyvírójának életét bemutató Mankben láthatjuk majd (ami egészen pontosan holnap, azaz december 4-én debütál a streaming portálon). Isten éltesse Amanda Seyfriedet 35. születésnapja alkalmából, további emlékezetes és nemes díjakkal jutalmazott szerepeket kívánunk neki!

Kiemelt kép: Amanda Seyfried (Fotó: WatchPro)