Tavaly áprilisban, a Végtelen szerelem váltásaként indult a Duna Televízión a Sorsok útvesztője című török sorozat. Az eredetileg 2014 és 2017 között sugárzott dráma bővelkedik az intrikában, bosszúban, szerelmekben és csalódásokban, a történet szálait pedig 401 magyar részen keresztül szőtték az írók. A főhősnő, Bahar, valamint Ates, Efsun és Mehmet Emír kálváriája azonban ma este (18:45-kor) egy minden korábbinál izgalmasabb, torokszorító epizóddal a végéhez ér. Vajon melyik szereplőnek sikerül megtalálnia a kiutat a sors útvesztőjéből?
A finálé másnapján, november 29-én pedig elindul a Dunán egy vadonatúj sorozat, a török köztévén jelenleg is látható romantikus dráma, a Fogd a kezem. Az új történet főszereplője két fiatal, akik épp hogy belépnének a nagybetűs életbe, máris tragédiák és csapások sorozatával kénytelenek megküzdeni. Először egyedül próbálnak helyt állni, ám az élet úgy hozza, hogy találkoznak és nem csak egymásra lesznek utalva, hanem egymásban is találnak támaszra. A két főszereplőt a Megtört szívekből ismert Alina Boz és Alp Navruz alakítják, a további színészekről és magyar hangjaikról itt olvashattok bővebben.
Kiemelt kép: A Sorsok útvesztője főszereplői (fotó: MTVA Filmfőszerkesztőség)