Az Anyám és más futóbolondok a családból kapcsán is az lehet az egyöntetű érzése a nézők többségének, hogy telik az a rohadt idő. 5 évvel ezelőtt, 2015-ben mutatták be a magyar mozik Fekete Ibolya filmjét, amit nem csak rendezett, de forgatókönyvíróként jegyzett is. És habár megvannak a mozi hibái (még mai szemmel, nosztalgikusan nézve is), a retrospektív történetmesélése, a hibbant, de szerethető karakterei, a családi összetartás és a nézőben az a mélyről jövő érzés, hogy szívvel-lélekkel forgatták/vágták a filmet, elfeledteti velünk ezeket.
Aki nem ismerné az Anyám és más futóbolondok a családból filmet, annak talán elég annyit mondani, hogy ez kvázi egy történelmi tabló a 20. századi Magyarországról. Persze nem erre kell majd hivatkozni szakdolgozatokban, de mégis a legfőbb eseményeket és történéseket (például boldog békeidők, Trianon, a csengőfrász, gulyáskommunizmus stb.) szépen sorra veszi. Mindezt pedig egy retrospektív, visszatekintői elbeszélésben élhetjük át, ahogy egy demenciában szenvedő idős asszony mesélni kezdi az életét. Ezzel pedig csaknem mindannyian azonosulni tudunk. Máig kellemes, sokszor szívet melengető alkotás lett az Anyám és más futóbolondok a családból, amit egy ilyen borongós, szürke és valljuk be, kissé kilátástalan időben jó újra elővenni.
Kiemelt kép: Ónodi Eszter – Anyám és más futóbolondok a családból (Fotó: IMDb)