Mindig öröm, ha egy mozifilmre már jóízű nosztalgiával tudunk visszagondolni, de ha ez még magyar is, akkor még nagyobb mosolyra húzódik az ember szája. Vannak alkotások, amik a hosszú évek múlásával csak tovább nemesedtek, mint a jó bor, és szerencsénkre ezekből nem is egynek decemberre esett a premierje. Ebben a cikkben öt olyan magyar filmet taglalunk, amiknek mozis bemutatója az év utolsó hónapjára estek.

December 3-án debütált anno 2015-ben Horvát Lili legelső filmje, a Szerdai gyerek. Habár manapság inkább a rendezőnő nevét második mozija kapcsán, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre lehet hallani, hiszen ezzel sikert sikerre halmoz – tegyük hozzá, teljesen jogosan. Ám a Szerdai gyereket sem érdemes elfelejteni, hiszen egy igazán gyönyörű és megindító felnövés-történet ez egy anya nélküli lány életét bemutatva. December 8-án viszont ugrunk egy nagyot, hiszen Goda Krisztina romantikus vígjátéka, a Csak szex és más semmi 15 éves lesz éppen. Unásig újranézhető, karakterei szerethetőek és egy olyan jóleső, mosolyra fakasztó film, hogy az esetleges hibáin is könnyen túl tudunk lendülni.

Ezzel szemben a hónap 14. napján lesz kereken 20 éves a Meseautó, aminél azért már látszik az idő rozsdás vasfoga. Már 2000-ben sem lehetett erre a mozira azt mondani, hogy időtálló, hiszen ne felejtsük el, ez egy 1934-es film alapján készült. A maga módján szerethető, de ha mégis elfelejtik a nézők, akkor nem őket kell majd okolni. Ezzel szemben december 16-án lesz 10 éves Rudolf Péter máig meghatározó és kultikus filmsorozata, az Üvegtigris-trilógia harmadik része. Szokni kell persze a humorát, de ha rákap az ember, akkor nem ereszti el egykönnyen. Végezetül pedig a hónap végén, 30-án ünnepli 5. születésnapját Szász Attila és Köbli Norbert filmje, a Félvilág. Egy nem éppen mindennapi thrillerbe oltott drámáról van szó, amiben Kovács Patrícia, Gryllus Dorka és Döbrösi Laura is fergetegeset alakítanak.

Kiemelt kép: Szerdai gyerek, Csak szex és más semmi, Meseautó, Üvegtigris 3, Félvilág (Fotó: Műsorvízió)