Jennifer Connelly tizenévesen vágott bele a színészek szakmájába, és habár az utóbbi években kevésbé lehetett róla valamit is hallani, gyönyörű sikereket és elismeréseket ért el. Erről elég mindössze a debütáló filmjét megemlíteni, hiszen Sergio Leone Volt egyszer egy Amerika hallatán még a leglaikusabb néző is elismerően kezd bólogatni – és ez még csak a legelső mozija. Jennifer Connelly a mai nap ünnepli a félszázados születésnapját, és annak ellenére, hogy ezzel a kijelentéssel máris nők ezreit lehet megbántani, inkább térjünk rá a legfőbb filmjeire a karrierje során.

A kezdeti modellkedés során figyeltek fel rá az Álomgyár öltönyösei, és különféle reklámokban kezdték el szerepeltetni a kis Connellyt. Csaknem a teljes szakma akkor figyelt fel rá, amikor maga Leone castingolta a fentebb említett 1984-es magnum opusába. A Volt egyszer egy Amerika után két évvel a fantasy világban is otthagyta kézjegyét, hiszen David Bowie mellett ő játszotta az imádni való Sarah-t a Fantasztikus labirintusban. Ezek után is szerepelt kifejezetten jó mozikban (pl. a John Hughes írta Fogd a nőt és ne ereszd!-ben), de karrierjében a következő nagy fordulópont 1998-ban történt.

Jennifer Connelly - Snowpiercer (Fotó: YouTube)

Jennifer Connelly – Snowpiercer (Fotó: YouTube)

A Dark City, habár nem kapott akkora figyelmet bemutatása idején, mint az elmúlt években, mégis kitörölhetetlen helye van mind a mai napig az elgondolkodtató, utópisztikus alkotások között. Rá két évre pedig még ennél is nagyobb siker kopogtatott Jennifer Connelly ajtaján: Darren Aronofsky Rekviem egy álomért filmjére senki sem volt – sőt senki sincs! – lelkileg felkészülve, amiben az egykoron tündéri kislány felnőve elmerül az igazi emberi mocsokban, a néző pedig inkább nem is néz a pergő képsorokra a megaláztatás és a szomorúság miatt. Ebben évben tűnt még fel az Ed Harris rendezte Pollockban, 2001-ben pedig az Egy csodálatos elmében. Utóbbi alakításért Oscar-díjat is nyert. Ezeken felül remekelt még a Hulkban, a Tintaszívben, a Véres gyémántban, a Noéban, az Alita: A harc angyalában vagy éppen legutóbbi sorozatában, a Snowpiercerben. Legközelebb Tom Cruise oldalán láthatjuk majd a Top Gun: Maverick moziban.

Isten éltesse Jennifer Connellyt 50. születésnapja alkalmából! Reméljük, lesz még egy igencsak emlékezetes és díjesővel jutalmazott szerepe, hiszen felettébb megérdemli.

Kiemelt kép: Jennifer Connelly (Fotó: Pinterest)