A mai születésnapos, az egyébként Oscar- és Golden Globe-díj nyertes Matt Damon és a műsorvezető Jimmy Kimmel élcelődéseinél kevésbé lehet viccesebb dolgot találni manapság az interneten, aminek kezdetére, igaz, már alig emlékszünk. A mai nap pedig egy kicsit elmerültünk a színész életében és filmográfiájában együttvéve, hogy végérvényesen rávilágítsunk: Matt Damon sokkalta több, mint egy ügyes karakterszínész.

Damon egy teljesen átlagos, hétköznapi családba született bele, mondhatni tipikus amerikai famíliába. Az egyik legnagyobb szerencséje (az őt és testvérét támogató szülei mellett), hogy a szomszédságában élt Ben Affleck is, akivel együtt elhatározták, hogy betörnek Hollywoodban. Habár Damon már az 1988-as Pizzavarázs című filmtől kezdve látható a mozik vásznain, a nagy ismertségre sokáig várnia kellett még. Egészen pontosan 1997-ig, de akkortól kezdve minden megváltozott számára.

Ebben az évben nem pusztán A keresztapa-trilógiát is jegyző Francis Ford Coppola filmjében, Az esőcsinálóban bukkant fel, de Affleckkel együtt elkészítették első közös filmjüket, a Good Will Huntingot is. A mély és szerethető emberi drámát számtalan díjjal jutalmazták, többek között a Legjobb eredeti forgatókönyv Oscarral is (Damon és Affleck kapták). Innentől egészen napjainkig nem volt megállás: egymást érték a jobbnál jobb, megkapóbbnál megkapóbb alkotások, úgy mint a Ryan közlegény megmentése, a Dogma, A tehetséges Mr. Ripley, az Ocean’s-trilógia, A Bourne-filmek, a Sziriána, A tégla, A félszemű, a Fertőzés, a Túl a csillogáson, a Csillagok között, a Mentőexpedíció vagy éppen a tavalyi Az aszfalt királyai. A színésznek az elkövetkező évekre is be van tárazva pár nagyobb mozija (például egy Tom McCarthy- és egy Ridley Scott-film is), így pánikra semmi ok: Matt Damon és a visszafogott, de teljesen átlényegült alakításai a nagyvásznon maradnak. Isten éltesse 50. születésnapja alkalmából, és reméljük, ez a szám nem fogja semmiben sem elijeszteni.

Kiemelt kép: Matt Damon (Fotó: The Hollywood Reporter)