Jean-Claude Van Damme, a második leghíresebb belga a kis, bajszos detektív után, a minap ünnepli kereken 60. születésnapját. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy már kora reggel az ikonikus terpeszben itta-e a kávéját, de mi ennek ellenére is sorra vesszük a terpeszeit… vagyis inkább a filmjeit, hogy felidézzük gyerek- és tinédzserkorunk legkeményebb és legtöbbször újranézett Van Damme mozijait.

Van Damme-ról csaknem mindenki tudja, hogy már egészen pici gyerekként is nagy figyelmet fordított a harcművészetek iránt. Így szülei tízévesen íratták be először karate tanfolyamra, ami egy hatalmas ugródeszka volt a számára. Fekete öves lett, bajnokságokat nyert, később saját edzőtermet is nyitott, innen pedig már csak egy lépés volt a küzdősport és persze a filmes karrierje. Őt kérték fel ugyanis, hogy az 1984-es Breakdance című moziban legyen az egyik izmos háttérstatiszta. Az újonnan alakult baráti köre pedig beajánlotta Van Damme-ot a Karate tigris: Nincs irgalom filmbe, amiben azonnal a gonoszt játszotta. A híres terpeszét persze elsütötte, ami elegendő érv volt a hollywoodi fejeseknek, hogy további szerepekkel bombázzák.

1988-ban jelent meg mindmáig az egyik leghíresebb alkotása, a Véres játék, ezek után pedig nem volt megállás. Nem telt el úgy év, hogy ne került volna egy vagy többi Jean-Claude Van Damme film a mozikba, köztük olyanok, mint a Kickboxer, az Oroszlánszív, a Börtöncsapda, a Dupla dinamit, a Tökéletes katona, az Időzsaru, A kalandor vagy éppen a Mindhalálig. De a „modernebb” munkái közül is akadnak igencsak elismerendő darabok, mint például a JCVD avagy The Expendables: A feláldozhatók 2. Van Damme egyébként nem lassít, még mostanság is ontja magából az akciófilmeket, és ha túl tudunk lendülni a botrányain vagy hogy ő specifikusan egy karakterszínész, akkor ezeket egy nosztalgikus, bűnös mosollyal élvezni is tudjuk. Isten éltesse a terpeszkirályt 60. születésnapja alkalmából, vigyázzon magára, és reméljük, hogy egy nagy, emlékezetes visszatérése lesz még!

Kiemelt kép: Jean-Claude Van Damme (Fotó: The Telegraph)