Eric Roberts nevét leginkább családja alapján tudjuk behatárolni, hiszen ő a bátyja az Oscar-nyertes Julia Roberts-nek, vagy éppen az apja az inkább csinos, mint tehetséges Emma Roberts-nek. Ennek (és a számtalan fárasztóan rossz filmje) ellenére Ericet sem kell félteni, hiszen egy ügyes és karakteres színészről beszélhetünk.Ma ő töltötte be a 65. életévét (már hivatalosan is lehet nyugdíjas…), a felköszöntés mellett pedig próbálkozzunk meg végigmenni a karrierjén és fontosabb alkotásain.

Azért csak próbálkozzunk, hiszen jelenleg, a cikk írásakor nem kevesebb, mint 614 (!!) darab filmben és sorozatban szerepelt eddig! Elképesztő teljesítmény, le a kalappal Roberts előtt (még a „minden második filmben benne lévő” Samuel L. Jackson is csak 194 kreditet jegyez). Persze mindehhez hozzá kell tenni, hogy ennek a 80-90%-a említésre sem méltó, fölösleges vacak, de a maradék között azért találni egy-kettő igazán emlékezetes produkciót. A Szökevényvonat (amiért Oscarra is jelölték), A specialista, az OZ, A sötét lovag, a The Expendables – A feláldozhatók vagy éppen A beépített hiba is mind-mind alátámasztja, hogy tud ő, ha akar. Az már más kérdés, hogy nem mindig akar…

Eric Roberts, Jon Voight – Szökevényvonat (Fotó: Flickering Myth)

De isten éltesse Eric Roberts-t 65. születésnapja alkalmából! Reméljük, a majdnem 70 (!!) darab készülő vagy utómunka fázisban lévő projektje közül azért csak-csak lesz egy-két értékelhető darab is.

Kiemelt kép: Eric Roberts (Fotó: The Worth Point)