Minden generációnak megvan a maga kultsorozata, az a tévés (ma már inkább online) tartalom, amit mindenki néz, és ha valaki mégsem követi, akkor is pontosan képben van a történetével. Németország ebből a szempontból is különleges, ugyanis a legnépszerűbb, állandó beszédtémát, és persze magas nézettséget is szállító produkciói szinte kivétel nélkül mind-mind orvosos sorozatok. Az egyik eklatáns példa A klinika című nyugat-német kórházi dráma, amely Magyarországon is fogalommá vált. Miközben a világot ma Doktor Murphy tartja lázban, Németországban 2008 óta az új hegyi doktor, dr. Martin Gruber a sztár.

A Hegyi doktor – Újra rendel több mint tíz éve nézők millióit ülteti a képernyők elé, ebben pedig vaskos érdeme van az ötvenedik életévét nemrég betöltő, sármos Hans Siglnek, és a történetnek helyet adó meseszép hegyvidéki tájnak. A sorozat méltán népszerű hazánkban is, évekkel ezelőtt a Duna TV-n az új részeket hétköznap esténként több mint félmillióan követték figyelemmel, amely a közmédia főadóján kimagasló eredménynek számított. A hegyi doktor azonban már három éve nem jelentkezett új esettel, ám augusztus 5-től kezdve a TV2-n újra megnyitja rendelőjét dr. Gruber. Ennek apropóján összeszedtünk nyolc érdekességet a jelentős gyökerekkel rendelkező német orvosos sorozatról.

A hegyi doktor (1992) címszereplője (j) (fotó: TV Time)

Az alapok

Nem a Hans Sigl alakította Martin Gruber volt az első hegyi doktor, akit a német és a magyar nézők a tévében láthattak. 1992 és 1998 között Gerhart Lippert keltette életre a főszereplő Thomas Burgnert A hegyi doktor címet viselő sorozatban. Az orvost játszó színész négy évad után maga döntött úgy, hogy abbahagyja a munkát, és ezért a készítők kiírták a karakterét a történetből, ám a sorozat ezt követően még két évadon át folytatódott Harald Krassnitzerrel. A Hans Sigllel 2008-ban bemutatott, és a mai napig hatalmas sikerrel vetített új változat azonban nem ennek a réginek a folytatása, és még csak a feldolgozásának sem tekinthető. A készítők ugyanis azt a regénysorozatot vették alapul, amiből a ’92-es szériát is forgatták. A hegyi doktor figuráját Uwe Helmut Grave, tudományos-fantasztikus műfajban alkotó német író teremtette meg, aki Andreas Kufsteiner álnéven jelentette meg romantikusabb történeteit.

A változás

A regénybeli doktor, így a régi sorozat főszereplője is egy háziorvos, aki a nagyvárostól távol, egy idilli, hegyvidéki osztrák kisvárosban gyógyítja a beteg lakosokat. A 2008-ban indult, Újra rendel alcímet viselő produkció alkotói nagyban eltértek az alapot jelentő kötetektől, többek között atekintetben, hogy a főhősük nem egy általános orvos, hanem egy sebész lett.

A Hegyi doktor – Újra rendel egyik forgatási helyszíne Wilder Kaiserben (fotó: kurier.at)

A helyszín

Az 1992-es sorozat egy fiktív városkában, Sonnensteinben játszódott, a jeleneteket pedig a Tirolban található Wildermieming településen forgatták. A 2008-as szériának szintén Ausztria ad helyet, ám a stáb egy másik városban, elsősorban a Wilder Kaiser-hegységben található Ellmauban rögzíti a produkciót, de emellett forgatnak Goingban, Scheffauban és Söllben is. A sorozatban látott épületek mind léteznek a valóságban is, azaz nem csak díszletek, sőt az év nagy részében a turisták számára is látogathatóak. A Wilder Kaiser-hegyvidék kedvelt turisztikai célpont, elvarázsolt erdő, kalandparkok és fürdők is várják az odalátogatókat.

A rajongók

A Hegyi doktor – Újra rendel forgatási helyszíneit azonban nem csak turisták, hanem az elszánt rajongók is rendszeresen látogatják. A sorozat német kedvelői létrehoztak egy fanklubot, saját weboldalt készítettek és nyomon követik a legfrisebb híreket, legyen szó a színészek adta interjúkról, a forgatás megkezdéséről vagy befejezéséről, premierdátumokról, előzetesekről vagy a DVD-kiadásokról. Az igazán nagy fanatikusok pedig évente két alkalommal a hivatalosan megrendezett közönségtalálkozón gyűlnek össze a Wilder Kaiser-hegységben.

Détár Enikő (b) A hegyi doktorban (fotó: Sat1)

A magyar vendégszereplő

A régi sorozatváltozat ismert volt arról, hogy a fő- és vendégszereplőket a kor neves színészei alakították. Az egyik leghíresebb vendégszereplő Karlheinz Böhm volt, akit a magyar nézők elsősorban a Sissi-filmekből Ferenc József megformálójaként ismerhetnek. Az 1992-es A hegyi doktor epizódjaiban azonban nem csak osztrák és német színészek tűntek fel. Az egyik részben a történet szerint egy magyar lány érkezik Sonnensteinba, akinek a fia asztmás rohamot kap, ezért a hegyi doktor segítségét kéri. A nőt Détár Enikő alakította.

A “testvérsorozat”

Egy évvel a Hegyi doktor – Újra rendel indulását követően a sorozatot gyártó német ZDF és az osztrák állami televízió, az ORF elkészítette A hegyimentőket. A 2009-ben indult dráma az 1997 és 2007 között vetített Mentőhelikopter egyfajta folytatásának tekinthető. A főszereplője egy bizonyos Andreas Marthaler, aki azt tervezi, hogy barátnőjével együtt az Amerikai Egyesült Államokba költözik, ahol tovább folytatja extrém hegymászó életét. Mielőtt viszont elutaznának, Andreas hazalátogat legjobb barátja, Stefan esküvőjére a Dachstein hegység lábához, oda ahol korábban hegyimentőként dolgozott. Stefan azonban egy baleset során lezuhan a szikláról és életét veszti, ezért Andreas lemond az amerikai útról, és úgy dönt, átveszi egykori barátja helyét a hegyimentő-csapatban és vigyázni fog az elhunyt családjára. A két hegyvidéken játszódó sorozat közös esetére még várnai kell a rajongóknak, azonban 2012-ben már elkészült egy olyan különleges epizód, amelyben a két széria főhősei találkoztak egymással. A Vírus címet viselő tévéfilmben Martin Gruber és Andreas Marthaler mindketten vendégként érkeznek egy esküvőre, ahol váratlanul egy halálos vírus üti fel a fejét.

A Hans Sigl által aláírt köpeny (fotó: MTVA)

A jótékony doktor

A Dunán vált sikersorozattá itthon a Hegyi doktor – Újra rendel. Két évvel ezelőtt, a Jónak lenni jó! elnevezésű, a közmédián már hagyománnyá vált jótékonysági akcióban a sorozat főszereplője, Hans Sigl is részt vett, egy dedikált orvosi köpenyt ajánlott fel a licitre. Az ötvenéves színész 2017-ben az M1 Híradójának elmondta, hogy szülei gyakran jártak Magyarországra a hetvenes években, ő maga azonban csak egyszer volt hazánkban, a Balatonnál. Budapestre viszont régóta el szeretne látogatni, ugyanis rendkívül kedveli a magyar operettet.

A Hegyi doktor – Újra rendel stábja az Arany Kamera-díjátadón (fotó: ZDF)

A legnépszerűbb német sorozat

Az 1966-ban alapított rangos német filmes és televíziós díjátadón, az Arany Kamerán minden évben más-más kategóriában szavazhat a közönség, idén a legjobb német sorozatot választhatta meg a publikum. A szűkített listára négy produkció került be: a Hegyi doktor – Újra rendel mellett A hegyimentők, a Nord bei Nordwest és a Die Rosenheim-Cops várta a nézők szavazatait. A legnépszerűbb német sorozat címet pedig a Hegyi doktor – Újra rendel nyert el idén márciusban.

Kiemelt kép: A Hegyi doktor – Újra rendel mai főszereplője, Hans Sigl (fotó: stanglwirt.com)