Még annak az embernek sem kell bemutatni mai születésnaposunkat, aki esetleg nem is néz filmeket – se gyakran, se semmikor. Al Pacino egy ikon, egy legenda, aki még a legrosszabb mozijában is fergetegesen alakít, aki még a legrosszabb mozit is fel tudja dobni jelenlétével. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy melyik is a legjobb filmje, de ezt mindenki maga döntse el szubjektív módon. Most viszont tekintsünk végig Pacino példaértékű karrierjén, hiszen ma lett kereken 80 éves.

A Bronxban született, szicíliai felmenőkkel rendelkező Pacino kiskorában rendszerint leutánozta a mozik szereplőinek hangjait és mozgásait, és pontosan ez vitte rá a színészek útjára. Középiskolás volt, mikor játszhatott Csehov Sirály drámájában, amire az ügynökök és a fejvadászok is felfigyeltek. Ezek után rendre feltűnt filmekben és a színpadon is egyaránt, de ahogy teltek az évek, inkább az előbbi dominált az életében. Persze nem véletlenül; első komolyabb alkotása maga A keresztapa volt, utána pedig a Serpico, a Kánikulai délután, A sebhelyesarcú, a Szemtől szemben, a Fedőneve: Donnie Brasco, a Carlito útja következett, de Az ördög ügyvédjét, A bennfentest, a Minden héten háborút, az Álmatlanságot és a Dr. Halált is illik megemlíteni. Legutóbb nem csak Quentin Tarantino filmes ódájában, a Volt egyszer egy Hollywoodban, de Martin Scorsese gengszteropusában, Az írben is láthattuk (utóbbiért Oscar-díjra is jelölték). Isten éltesse Al Pacinót 80. születésnapja alkalmából, jó egészséget kívánunk neki!

Kiemelt kép: Al Pacino (Fotó: Színészek és foltok)