“Talán nem vagyok jó színész, de minden másban még ennél is rosszabb lennék” – így nyilatkozott anno magáról Sir Sean Connery, és sokunk teljes bizonyossággal állíthatja, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Connery egy ikon, egy legenda, egy viszonyítási pont manapság is, még azután is, hogy 2003-ban már visszavonult a filmezéstől. A mai nap ünnepli a kereken 90. születésnapját, mi pedig keresve se tudtunk jobb alkalmat találni, hogy elidőzzünk egy-két percig ennek a megkerülhetetlen színésznek az életútján.
Az Edinburghban született (akkor még csak) Sean Connery egészen más pályán kezdte meg karrierjét, mint a színjátszás. Eredetileg sportoló és labdarúgó szeretett volna lenni, és a fenti idézet ellen szól az is, hogy ezekben sem volt ügyetlen. Bronzérmet nyert a Mr. Universe versenyen, emellett pedig dolgozott még segédmunkásként építkezéseken, életmentőként, aktmodellként, sőt még a katonasággal is megpróbálkozott (utóbbi azért nem jött össze, mert gyomorfekélye lett, így azonnal leszerelték). Ám ezek közben időről-időre nagyobb érdeklődést kezdett mutatni a színészet felé is, az ’50-es évek közepe táján pedig meg is kapta első televíziós szerepeit.
Több sorozatban és több filmben is feltűnt már, mikor is ő kapta meg a filmtörténet egyik legikonikusabb szerepét, magát James Bondot (ehhez persze egy több hetes dzsentlmen-átalakításon kellett átesnie, de olyan színészeket sorolt maga mögé, mint például Pierce Brosnan). Az 1962-es Dr. No-val pedig azonnal megvetette lábát Hollywoodban, és egy csapásra híres lett. A híres szmokingot még hatszor öltötte magára (plusz vegyük hozzá, hogy egy videojátékban is kölcsönözte a hangját a dupla nullás ügynöknek), de a Bond-filmek után sem állt meg nála az élet. A leghosszabb nap, A domb, Gyilkosság az Orient expresszen, A híd túl messze van, Az első nagy vonatrablás, az Időbanditák, a Hegylakó, A rózsa neve, az Aki legyőzte Al Caponét, az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag vagy éppen a Vadászat a Vörös Októberre csak “néhány” említésre méltó alkotás a közel száz filmje közül. Isten éltesse még sokáig Sir Sean Conneryt 90. születésnapján, jó egészséget kívánunk neki!
Kiemelt kép: Sir Sean Connery (Fotó: Puliwood)