Deák Kristóf 2017-ben nyerte el a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó Oscar-díjat a Mindenki névre hallgató alkotásával és nincs kétségünk afelől, hogy legújabb projektje, a Foglyok című tévéfilm is hasonlóan pozitív jövő elé néz, ugyanis november 27-én volt a rangos goai filmfesztiválon a világpremierje, ahol hatalmas sikert aratott.
Az A-kategóriás fesztiválon bemutatott alkotás olyan konkurenciákkal versenyzett, mint az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok és a Narcos c. sorozat főszereplőjének első rendezése (a fesztivál World Panorama szekciójában egyébként két másik magyar mű, a Drakulics elvtárs és az X – A rendszerből törölve is levetítésre került). A Foglyok remek esélyekkel hódíthatja meg a világ ítészeit, hiszen igaz történetet dolgoz fel abszurd humorral: a történet az ’50-es évek elejének Budapestjén, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik, a középpontban pedig egy család áll, akiken két ÁVO-s gyakorolja a hatalmát – de nem csak rajtuk, hanem a hozzájuk érkező rokonokon, ismerősökön is. Napok telnek el magyarázat nélkül, a türelem pedig egyre jobban fogy.
A Foglyok első előzetese már nézhető a fenti videóra kattintva, a hazai bemutató pedig december végén lesz a Duna Televízió műsorán, a főbb szerepekben Sodró Elizával, Szamosi Zsófiával, Fekete Ernővel, Porogi Ádámmal, Molnár Leventével, Jászberényi Gáborral, Soltész Bözsével, Kardos Róberttel, Csőre Gáborral, Vasvári Emesével és a Drága örökösök központi figuráját alakító Lengyel Ferenccel.