A Nemzeti Filmintézet újabb nagyszabású támogatást ítélt oda egy készülő magyar filmdrámának, az Eltörölni Frankot című alkotásnak. Fabricius Gábor filmjét (illetve annak forgatókönyvét, hiszen a rendezés mellett ő is írja a könyvet) már számtalan nemes filmfesztivál keretein belül díjazták – többek között Karlovy Varyban. Most pedig egy közel félmilliárdos támogatást kapott a Filmintézettől az előreláthatólag most júliusban kezdődő hathetes forgatásra (mindez persze még változhat a járvány további terjedésétől függően).

Az Eltörölni Frankot története 1983-ban játszódik, a vasfüggöny mögött. Címszereplőnk egyben főszereplőnk is, aki egy kissé polgárpukkasztó, underground zenekar tagja, viszont nagy szája és karizmatikus beképzeltsége révén nem tud és nem is nagyon akar beilleszkedni a szocialista diktatúrába. Mondanunk sem kell, ezzel azonnal ki is hívja maga ellen a sorsot, hiszen az elnyomó rendszer rögvest fel is lép ellene. A film az elmondások szerint minden egyes olyan meghalt, meggyilkolt vagy öngyilkosságba hajszolt tehetségnek szeretne emléket állítani, akiknek életét és döntéseit a szocializmus befolyásolta.

Kiemelt kép: Eltörölni Frankot (Fotó: Film.hu)