Az HBO online videós szolgáltatásán közel 7 ezer órányi tartalom: 300 sorozat és több mint 800 mozifilm érhető el. Ez olyan nagy mennyiség, hogy ha mindent meg szeretnénk nézni, akkor legalább öt napot venne el az életünkből, ha sorban indítanánk az epizódokat és filmeket, egy perc szünetet sem tartva közöttük. Az újdonságok sora pedig hónapról hónapra bővül, decemberben ráadásul egészen merész témaválasztás köré szerveződnek a premierek.

L: A Q generáció (premier: december 9.)

Tizenöt évvel ezelőtt indult a hazánkban is sugárzott L című sorozat, ami néhány Los Angeles-i leszbikus és biszexuális nő életébe, hétköznapjai engedett bepillantást. A nagy visszhangot kiváltó széria akkoriban nem csak bátor lépés, hanem egyfajta kísérlet is volt, hogyan fogadják a nézők a még ma is tabunak számító téma ilyen explicit ábrázolását. Az L azonban nagy siker lett, öt évadot készítettek belőle az alkotók, és most, tíz évvel a finálé után folytatják a történetet. Jennifer Beals, Kate Moenning és Leisha Hailey az eredeti szerepeikben térnek vissza, mellettük színes és öntudatos új karakterek tűnnek fel, akik megtapasztalják a szerelem és szívfájdalom, a siker és kudarc érzését az angyalok városában. A nyolc részes új széria december 9-tól kerül fel az HBO GO-ra magyar felirattal.

A dolog folyamatban (premier: december 9.)

A Q generációval egy napon egy másik, a témába nagyon illeszkedő sorozat is elérhetővé válik az HBO GO-n. A történet főhőse egy negyvenötéves kövér leszbikus nő. A balszerencsés és a kétségbeesés szélén álló Abby váratlanul egy vibráló és transzformatív kapcsolatban találja magát egy transzszexuális férfival, amely teljesen megváltoztatja az életét. A dolog folyamatban alkotói között megtaláljuk A Mátrix-trilógiát jegyző Wachowski fivérek – ma már nővérek – egyikét, Lillyt, a főszerepben pedig szinte kizárólag meleg és transzgender színészeket láthatunk. A nyolc epizód hetente kerül fel a GO-ra magyar felirattal.

A Falka, Mondj egy mesét és A dolog folyamatban (fotók: HBO Magyarország)

A szerelem sava-borsa (premier: december 25.)

Rögtön szinkronnal válik elérhetővé a spanyol HBO saját gyártású dramedyje. A nyolc részes sorozat két harmincéves ínyencről szól, akik randiappon keresztül ismerkednek meg egymással. Annak ellenére kezdenek randevúzni, hogy mindketten tele vannak kétségekkel a kapcsolatukat illetően, mivel már megannyi rossz tapasztalatot szereztek. Miközben egyre többet találkoznak, rájönnek, hogy nagyon is hasonló az ízlésük, de vajon a japán juzu iránti szenvedélyük képes-e kellően megalapozni az igaz szerelmet? A sorozat online hazai premierje december 25-én lesz, a tévébe pedig csak jövőre, január 3-án érkeznek meg az epizódok.

Az új sorozatok mellett visszatérő produkciók is színesítik majd a streaming platform kínálatát. A hónapban elindul a lengyel társadó legnézettebb saját szériája, a határvidéken játszódó Falka (december 6.). Ezzel egy időben válik elérhetővé a Mondj egy mesét, amelyben a világ legkedveltebb gyermekmeséit gondolják újra sötét, pszichológiai thrillerként. Az új szezonban A Szépség és a Szörnyeteg, Csipkerózsika és Hamupipőke története kel új életre. Emellett a hónap végén (december 21.) Magyarországon először az HBO GO-n lesz látható a Rejtjelek című akció-krimi legújabb, negyedik szezonja.

Kiemelt kép: Az L: A Q generáció főszereplői (fotó: QNews)