A tengerentúlon elrajtolt az új, HBO Max névre keresztelt streaming szolgáltatás, amelynek egyik exkluzív tartalma a Love Life című epizodikus romantikus komédia Anna Kendrick (Tökéletes hang, Az utolsó műszak, Alkonyat) főszereplésével. Szerencsére ebből a hazai nézők sem maradnak ki, ugyanis az antológia sorozat a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő HBO GO-n keresztül érhető el.
A hivatalos leírás szerint a Love Life “az első és az utolsó szerelem közötti utazásról szól, és azokról az emberekről, akikkel ennek során találkozunk, akik hatással vannak ránk, alakítanak, formálnak minket, mígnem örökre kikötünk valamelyikük mellett.” Az első három rész már nézhető a platformon, amelyet június 3-án újabb három követ, majd június 7-én a maradék négy epizód is felkerül. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen a széria, olvassátok el a Puliwood cikkét, amely az 1-3. rész alapján készült.
Kiemelt kép: Anna Kendrick (Fotó: HBO)