Szeptember 10-én, este 21 órától egy igazi közönségkedvencet, az Elfújta a szél című filmet tűzi műsorára az M5. Az amerikai romantikus dráma megjelenése óta a televíziós vetítések révén mai napig az egyik legismertebb és legnépszerűbb filmes alkotás. Cselekménye nemcsak történelmi szempontból izgalmas, de lebilincselően mesél emberi sorsokról, háborúról, szerelemről és újrakezdésről.
Az Elfújta a szél a filmtörténet egyik ikonikus műve, mely Margaret Mitchell azonos című Pulitzer-díjas regényéből készült. Az amerikai polgárháború idején játszódó történet egy georgiai ültetvényes lányának, Scarlett O’Hara-nak a viharos szerelmi életét dolgozza fel. A legendás filmet 1939-ben mutatták be olyan sztárszereplőkkel, mint Clark Gable, Vivien Leigh, Leslie Howard és Olivia de Havilland. Az Elfújta a szél összesen 13 Oscar-díj jelölést kapott, amiből nyolcat meg is nyert.
A megkapó alkotás sikere több mint nyolc évtized után sem halványult. A polgárháborús dráma annak idején 4 millió dollárba került, de már néhány hónappal a bemutatót követően 10 millió dollárt hozott az alkotóknak, és a mai napig első helyen szerepel a legtöbb bevételt termelő filmek listáján.
Kiemelt kép: Clark Gabe és Vivien Leigh az Elfújta a szél című filmben (Fotó: Port.hu)