2019 áprilisában debütált a TV2 Csoporthoz tartozó, romantikus tartalmakat sugárzó tévéadón, az Izaura TV-n a Sebzett szív című török sorozat. A Seherezádé sztárpárjának, Bergüzar Korel és Halit Ergenc főszereplésével készült történelmi dráma egy szívbe markoló történetet tár a nézők elé, melyben azt láthatjuk, hogy a háború miként dúl szét országokat, barátságokat és szakít szét családokat.

A Sebzett szív majdnem hét hónapja látható minden vasárnap, közel három óra hosszan az Izaurán, a csatorna ugyanis az eredeti török epizódhosszt megtartva tűzi képernyőre a produkciót. A Törökországban 2016-ban indult sorozat két évadból áll, melyből az első szezon heteken belül véget ér Magyarországon, a folytatás azonban már nem érkezik meg. Az október 27-én 19 órakor kezdődő epizód lesz az utolsó, amit a magyar nézők láthatnak a Sebzett szívből, mivel a befejező, második évfolyamot nem vette meg a hazai médiavállalat – tudta meg a Műsorvízió a TV2 Csoport Sajtóosztályától.