Szeptember 5-én, csütörtök késő éjjel, 23 órakor indul a Prime-on Az igazság oldalán című amerikai jogi drámasorozat. A krimis elemeket is hordozó szériát idén februárban mutatták be a tengerentúlon, és mivel meglehetősen szerény nézettségi eredményeket szállított, egy évad, mindössze 13 rész után befejezték a produkció gyártását.

Az igazság oldalán főszereplője Madeline Scott, aki tíz évet ült ártalanul a börtönben egyik legjobb barátnője állítólagos meggyilkolása miatt. Kiszabadulása után elhatározta, tenni fog azért, hogy ez másokkal ne történhessen meg, vagy ha mégis ártatlanul jutnának a rácsok mögé, ő mindent megmozgat, hogy kihozza őket. Madeline-t emellett a bosszúvágy is hajtja, ugyanis az az ügyész, aki őt és testvérét anno börtönbe juttatta, ma a főügyészi posztra hajt, és a nő szerint nem csak őket küldte ártatlanul a hűvösre.

A sorozat fő szerepeiben Rachelle Lefevre (A búra alatt), Kelsey Grammer (Cheers) és Vincent Kartheiser (Mad Man – Reklámőrültek) is látható lesz.

Kiemelt kép: Prime