Befejeződött Vékes Csaba legújabb filmjének, a Korai menyegzőnek a forgatása, amely a Nemzeti Filmintézet színházak és filmesek együttműködését támogató pályázatának keretén belül jött létre. A pályázat támogatásából hat vidéki, egy határon túli és kilenc fővárosi színház készíthette el saját produkcióját filmes szakemberek segítségével. Az elkészült filmek között olyan színházak alkotása is szerepel, mint az Nemzeti színház (Isten ostora), a Kecskeméti Katona József Színház (Csoportterápia), a Budapesti Operettszínház (Szétszakítottak) vagy az Vörösmarty Színház (Ítélet és kegyelem).
A Csiky Gergely Színház alkotói februárban kezdték el a munkát, hogy filmre vegyék Olt Tamás nagy sikerű rendezését, melyet 2019-ben mutattak be a teátrumban. Olt és Vékes még tavaly nyáron választották ki ezt az előadást a megfilmesítésre, mivel mindketten úgy gondolták, hogy ez a legmegfelelőbb darab a teátrum repertoárján erre a célra. A cselekmény az 1980-as években játszódik, és egy magának való apa gyászának történetét meséli el. A Nyuszinak becézett asszony első gyermekével várandós, férje, Maci pedig már kislányuk életét tervezgeti. Miközben számba veszi, hogy apaként mi mindenre kell felkészülnie, arra senki sem számít, hogy a kicsi egy hónappal hamarabb szeretne világra jönni. Macinak és vajúdó feleségének minél hamarabb el kell jutnia a kórházba, a sors azonban mást tartogat a kezében. A produkció címe egy régi, manapság alig ismert népszokásra utal, ami előrevetíti, hogy mi is vár később Maci kislányára, Annára.

Vékes Csaba a Korai menyegző forgatásán (Fotó: Luthár Kristóf)
A film szinte teljes mértékben elvonatkoztat az előadástól, így mondhatjuk, hogy két különböző történetről is van szó. „A karakterneveket és a premisszát leszámítva nagyon kevés maradt meg a darabból, a hagyományból kiindulva megpróbáltuk teljesen újraépíteni. Igyekeztünk figyelni rá, hogy az előadás érzékenysége, a humor és a dráma találkozásából adódó stílusa megmaradjon, de ez egy teljesen más történet. Szerepelnek benne olyanok, akik játszottak az előadásban, mint a főhőst alakító Fándly Csaba, de átmenteni ő sem tudott belőle, mert ez a sztori teljesen máshonnan indul és máshogy is teljesedik ki.” – mondta el Vékes Csaba. Fándly Csaba mellett a film női főszereplője a Kaposvári Egyetem végzős színművészhallgatója, Trill Beatrix lesz, akinek ez az első komolyabb forgatása. „Erős nő, sokkal erősebb, mint amilyennek én tartom magam. Támasza Macinak, és talán jobban is kezeli a történteket, mint ő. Komoly, nehéz jelenetei voltak, duplán kihívásnak éreztem eljátszani, egyrészt mert filmszerepről van szó, és minimális tapasztalat van mögöttem, másrészt pedig élethelyzetemből adódóan is egy picit távol áll még tőlem az anyaszerep.”
A forgatások nagy részben Kaposváron történtek, az alkotóknak ugyanis nem titkolt célja volt a filmmel, hogy a várost is bemutassák a nagyközönség számára. A járványhelyzet természetesen nem könnyítette meg a stáb dolgát, a hosszú és kitartó munka eredményeként azonban egyelőre úgy néz ki, hogy a Korai menyegző májusra el is készül. Bár hivatalos bemutatóidőpont még nincs, annyit biztos, hogy az MTVA egyik csatornáján lesz majd látható a kész produkció.
Kiemelt kép: Trill Beatrix a Korai menyegző című film forgatásán (Fotó: Luthár Kristóf)