A Hab, vagyis az egyik legutóbbi magyar romantikus vígjáték idén szeptember 10-én került az akkor még nyitva lévő hazai mozikba. Lakos Nóra legelső nagyjátékfilmje (hiszen eddig rövidfilmeket vagy sorozatok epizódjait rendezte) egyaránt mosolyra fakasztotta a nézők és a kritikusok döntő többségét. A Hab egy ízig-végi imádni való, szívhez szóló és nem utolsó sorban végtelenül szórakoztató mozi lett, amin látszik, hogy szívvel-lélekkel készült. Pontosan emiatt abszolút megérdemelten zsebelte be a firenzei nemzetközi filmfesztiválon az egyik legnemesebb díjat.

Névre pontosan a Gilda-díjjal jutalmazták az alkotást, ami a filmfesztiválon (eredeti olasz nevén a Cinema e Donne) gyakorlatilag a legjobbnak odaítélt titulust is jelenti. Idén 42. alkalommal rendezték meg az olasz városban ezt a női filmekre és alkotásokra szakosodott fesztivált, de a koronavírus-járványra való tekintettel online bonyolították le az egészet. A zsűri elmondása szerint amiatt jutalmazták Lakos Nóra és Kerekes Vica filmjét, mert egyszerre tudta vegyíteni a keserédes romantikus és a társadalomkritikusi stílust. Szívből gratulálunk a Hab egész stábjának, és reméljük, további díjakat és szobrokat is be tudnak még zsebelni!

Kiemelt kép: Kerekes Vica – Hab (Fotó: Film.hu)