Július 7-én, életének 54. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy együttes örökös tagja – tudatta a zenekar saját közösségi oldalán.

A zenei paródiáiról ismert Irigy Hónaljmirigy 1990-ben, egy szilveszteri bulin alakult, ám az együttes akkor még a Fintorock nevet viselte. Az alapítók között volt Molnár Imre, Kabai László, Sipos Péter (akik ma is a formáció tagjai), valamint Ambrus Zoltán is, aki mintegy másfél évtizeden keresztül volt a csapat állandó tagja. Ambrus fiatalon kezdett zenélni, gitárosként több zenekarban is játszott, paródiákat írt, fellépéseket szervezett, valamint meghatározó szereplője volt az Irigy Hónaljmirigy – zenekarról elnevezett – szórakoztató tévéműsorának. Ambrus Zoltán 2005-ben autóbalesetet szenvedett, mivel súlyos sérülései lettek, felépülése hosszú ideig tartott, sok mindent újra kellett tanulnia. 2011-ben egy időre nem tartott az együttessel a koncertekre, majd pedig kivált a formációból. Később először az Alcohol gitárosa lett, majd Helló, Mister! néven saját együttest alapított.

Ambrus Zoltán hosszan tartó súlyos betegség után, életének 54. évében hunyt el. Az Irigy Hónaljmirigy a család kérésére további információt nem kívánt közölni.

Kiemelt kép: Smagpictures.com / Mihály Samu Gálos