Újabb magyar filmsikerre lehetünk büszkék, hiszen Fenyvesi Lili Ne szeress című kisfilmjét díjazták Olaszországban. Az alkotás főszereplője, Fátyol Hermina (Fekete leves, Provincia, Szeretlek, mint állat!) a legjobb színésznőnek járó Firenzei Filmdíjat zsebelhette be, amelyet a koronavírus-járvány miatt elmaradó vörös szőnyeges díjátadó helyett egy élő közvetítés során jelentettek be. Persze a kisfilm számára nem ez volt az első elismerés, hiszen Firenzében tavaly már elnyerte a legjobb diákfilm kategória fődíját, valamint számos jelölést érdemelt ki kisebb webfesztiválokon.

Az ELTE Filmszakán készült diplomamunka történetének középpontjában egy a kislányát egyedül nevelő anyuka (Fátyol Hermina) áll, aki egyszer csak gyermeke rég nem látott apját (Nagy Zsolt) találja az ajtóban. A férfi újra részt szeretne venni a lánya életében, azonban az édesanya ezt kétkedve fogadja. Íme a teljes kisfilm:

Megkeresésünkre a jelenleg Berlinben élő Fenyvesi Lili örömmel mesélt a forgatásról és árult el kulisszák mögötti titkokat a kisfilm megvalósulásáról. Az alapötletről például ezt mondta: “Számomra az volt fontos ebben a projektben, hogy megtaláljam azt a pontot, ahol a fikció és a dokumentarizmus találkozik. A történet megtörtént eseményből inspirálódott: egy nő kiugrott a tizenhatodik emeletről a másfél éves gyerekével a kezében. Mindketten szörnyet haltak. Nagyon érdekesnek tartottam azt a mozzanatot, hogy az anyuka jobbnak látta magával vinni a gyerekét a halálba, mint életben hagyni és rábízni a gyámügyre. Azon gondolkoztam sokáig, hogy vajon milyen áldozatokra képes egy anyuka a gyerekéért? Ekkor kértem fel édesanyámat, Kardos Krisztát dramaturgnak, a szó nem hagyományos értelmében, mivel ő orvos. A közös munka abban merült ki legfőképpen, hogy beszélgettünk a kapcsolatunkról, az anyaságról, pedagógiákról és gyerekkorokról. Ezt követően átültettük az elméleteinket a film kontextusába, kitaláltuk a kapcsolatok dinamikáját és elkezdtük írni a könyvet. Nekem volt egy jelenetsorom, dialóg skiccek és karakterrajzok. Ezeket összegyurmáztam és küldtem egy verziót Krisztának. Aztán azt visszaküldte javításokkal. Ezt sokáig játszottuk. Az utolsó draftnál azt éreztem, hogy működni fog képeken is, hogy meg fogom tudni mutatni ennek az anyának a dilemmáját, sőt! A filmem ezt a dilemmát mutatja meg, de konklúziót szándékosan nem kínál. Az utolsó jelenet nyitva hagyja Edina és Norbi sorsát, bár amikor én befejeztem az írást úgy éreztem, hogy egy konklúzió van: bizonyos önös érdekekről, érzelmekről le kell tudni mondani, ahhoz, hogy gyereket vállaljunk. Az, hogy ez a konkrét két ember hogyan és miről mondd le, egyáltalán le tud-e mondani azokról az önzésekről, az nyitva marad.”

Az a bizonyos fogmosós jelenet a Ne szeress kisfilmből (Fotó: Ne szeress YouTube)

Ám a koncepció önmagában nem elég, a karaktereket meg is kell formálni, ezekhez pedig olyan színészekre van szükség, akik nem csak tehetségesek, de passzolnak is az adott figurákhoz. Lilinek nagy szerencséje volt két főszereplőjével, Nagy Zsolttal és Fátyol Herminával: “Zsolttal dolgoztam korábban egy színházi előadásban, ami alatt barátok lettünk. Egyértelmű volt, hogy az apa karaktert, akit megírtam neki kell játszania. Zsolt nagyon erős jelenléttel bír a színpadon és a vásznon egyaránt. Nagyon nem volt mindegy, hogy ki fogja tudni mellette eljátszani Edina karakterét. Herminát ajánlották nekem. Akkor még nem is tudtam, hogy ők nagyon régről ismerik egymást, dolgoztak már együtt. Ez nagyon sokat számított. Herminával sokat találkoztam a forgatás előtti hetekben. Átbeszéltük a karakterét, a szituációt és hogy milyen érzelmek mentén kell eljátszania az egyedülálló anyuka régre visszanyúló sértettségét, fájdalmát a kiszámíthatatlan apával szemben. A forgatás előtt egyetlen egyszer tudtam velük próbálni, ami alatt többnyire improvizáltunk konkrét jelenetek lepróbálása helyett. Az volt a célom ezzel, hogy inkább a kettejük között lévő feszültséget találjuk meg és fejezzük ki forgatókönyv nélkül, hogy a forgatáson ne ezzel menjen az idő, hanem maximum szövegbakikkal, de az nem volt. Mindketten profi színészek és csodálatos munkát végeztek.”

Fátyol Hermina és Nagy Zsolt a Ne szeress című kisfilmben (Fotó: Ne szeress YouTube)

Persze a forgatás így is tartogatott számukra kihívásokat, például a legfiatalabb stábtag személyében: “A filmiparban két aranyszabály van: kutyával és gyerekkel ne forgass! Lévén ez a diplomamunkám elég hamar elébe mentem egy óriási vállalásnak, hiszen Laura, a gyerek másfél éves volt. Tudtam, hogy egy ilyen pici maga az öntörvényűség. Nekem éppen ez kellett a filmbe, hiszen az apa is öntörvényű. Az operatőrömmel, Batka Mátéval elmentünk a forgatási helyszínekre és készítettünk több snittlistát azért, hogy ha a gyerek nem tudja megcsinálni a megírt jelenetet, akkor ne akadjunk el. A fogmosós jelenettől féltem a legjobban. Én utáltam gyerekként fogat mosni, de Laura imádta. Alig akarta abbahagyni. Viszont volt, hogy elfáradt, vagy épp sírt, amikor nevetnie kellett volna. Ilyenkor vettük elő a B snittlistát és szerveztük át a jeleneteket, és hála a stáb szuper munkájának sosem csúsztunk. Nekem nagyon fontos volt, hogy betartsam a tizenkét óra munkaidőt, mivel nagyon sokan szívességből jöttek el. Azt gondoltam, ez a minimum. A film három és fél nap alatt forgott le, szinte zökkenőmentesen, majd körülbelül három hónapig vágtuk Gelencsér Gábor Pál vágó és televíziós műsorkészítő barátommal. Nehéz folyamat volt, mert sok minden már csak a nyersanyagból derült ki, sok hibát ejtettünk, amit nehéz volt kitisztítani. Nagyon sokat tanultunk az utómunka során arról, hogy mire kell odafigyelni, mitől lesz egy film úgymond filmes. “

Ami pedig a filmes jövőt illeti, Fenyvesi Lili bizakodó: számos terve van talonban, de most főként a színházra fókuszál; elmondása szerint jelenleg Néder Panni rendezővel dolgozik együtt az ottani független szférában. A díjnyertes Ne szeress kisfilm után kíváncsian várjuk, hogy a tehetséges rendezőnő mivel rukkol elő legközelebb.

Kiemelt kép: Fátyol Hermina és Nagy Zsolt a Ne szeress című kisfilmben (Fotó: Fenyvesi Lili)