A Sony Pictures Television a legutóbbi közleményében lerántotta a leplet, hogy nyár végén, illetve ősz elején milyen izgalmas új évadokat és eddig nem látott tartalmakat láthatunk majd. Akár az AXN-t, akár a Sony Max-ot, akár Viasat6-ot (vagy akár mind a hármat) szoktuk szeretni, érdemes lesz majd nyitott szemmel nézni a műsorokat, hiszen mindegyik esetében lesznek érdekes újítások.

A Sony Max továbbra is megmarad a reality és a valóságshow műsoroknál, mint például az augusztus végén képernyőre kerülő Nagy Ő-vel, a Rólunk szóllal vagy éppen a Youngerrel (utóbbi kettő szeptemberben kezdődik el). A Viasat6 már egy fokkal érdekesebb tartalmakkal készül: Az eskü (szeptember 8-tól) például a bűnbandák és a rendőrök örökös párharcát mutatja majd be, de olyan sorozatok, mint a Marvel’s Runaways (szeptember 10-től), az Amerikai Horror Story (szeptember 7-től) és az Árnyvadászok: A végzet ereklyéi (szeptember 9-től) is újabb évadokat kapnak.

Végül pedig az AXN Stana Katic Elfeledve szériájának harmadik szezonjával fog erősíteni augusztus 28-tól, de folytatódik a Doktor Murphy (szeptember 10-én), a MacGyver (szeptember 5-én) vagy éppen a hatalmas népszerűségnek örvendő Manifest (szeptember 14-én) is. De a New Amsterdam (augusztus 31-től), Az újonc (szeptember 1-től), A kijelölt túlélő (szeptember 3-tól), a Gyilkos elmék (szeptember 5-től) az NCIS (szeptember 23-tól) és a Profilozók (szeptember 26-tól) rajongói is fellélegezhetnek, ezeknek a folytatásai is képernyőkre kerülnek majd.

Kiemelt kép: Az eskü (Fotó: YouTube)