A Duna Televízió július 11-én, szombaton, 15:25-ös kezdéssel tűzi műsorára Marton Endre és Hintsch György 1961-es klasszikusát, a Katonazenét, méghozzá Kállai Ferenc emlékére (másnap hajnalban, vagyis július 12-én, vasárnap, 02:25-kor megismétlik a filmet). 

A Kállai Ferenc, Básti Lajos, Bara Margit, Szirtes Ádám, Páger Antal, Őze Lajos és Tóth Judit szereplésével készült Katonazene digitálisan felújított változatát láthatjuk majd az említett időpontban, először a televízióban: a felújítási munkálatokban az operatőr, Hildebrand István is közreműködött, aki 1962-ben munkájáért megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját. Ha valaki esetleg nem ismerné a történetet, íme a Duna TV ismertetője: “Barlay doktor (Básti Lajos) gyönyörű feleségének (Bara Margit) egy csélcsap katonatiszt, báró Ferdinándy Tamás főhadnagy (Kállai Ferenc) udvarol. Az asszony elutasítja a férfi közeledését, ám az meggondolatlan viselkedésével mégis kompromittálja Barlaynét. A doktor ezért kihívja párbajra, de a viadal előtt Barlayt hátulról lelövik. A tettet Kaál Samu, a tisztiszolga (Kaál Samu) vállalja magára…”. 

A digitálisan felújított Katonazenét tehát két alkalommal, július 11-én délután és július 12-én hajnalban láthatják majd az érdeklődők a Duna Televízión. 

Kiemelt kép: Jelenet a Katonazenéből (Fotó: MédiaKlikk)