Valami furcsa dolog zajlik a TV2 legújabb sorozata, a Mintaapák háza táján. Korábban már megírtuk, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel parkolópályára került, kényszerszüneten van a stáb, emellett pedig úgy tűnik, hogy egymásnak adják a kilincset a készítők és színészek is. Ilyen volt Gát György (aki kinevezése után rögvest távozott is, és habár helyére nem találtak még megfelelő szakembert, annyit azért kiderített a SorozatWiki, hogy a sorozat új line producere Szabó Zsolt lett, aki már a Drága örökösök című szériánál bebizonyította rátermettségét) és ilyen Fenyő Iván esete is, akit a következő évadokban nem kiírnak a sorozatból, hanem csak szimplán lecserélik.
A SorozatWiki és később maga a TV2 is megerősítette, hogy a leforgatott első évad után Fenyő Iván már nem fog visszatérni a folytatásokban, ám a karakterét, az egyik főszereplőt, Szalay Gézát megtartják a készítők. Csak éppenséggel más színész fogja alakítani ezentúl. Indoklás eddig nem érkezett a döntés kapcsán, feltehetőleg kreatív nézeteltérések miatt történt meg mindez. A csatorna pusztán annyit közölt, hogy nem hosszabbították meg a színész szerződését. Ti hiányolni fogjátok Fenyő Ivánt a folytatásból?
Kiemelt kép: Fenyő Iván – Mintaapák (Fotó: Media1)